A másoddiplomás képzési kínálatban ezúttal két – a foglalkoztatási piac és a leendő hallgatók által is régen várt – új szak is szerepel: az Elektronikus hírközlés menedzsment és a Kultúra gazdaságtan szak. Egyebek közt az ágazatok területén szakértői, vezetői pozíciót betöltők, vagy arra potenciálisan esélyesek számára nyújtanak naprakész szervezési-vezetési ismereteket, a hallgatók elsajátítják a legújabb marketing-, lobby-,és szabályozási technikákat.
Az intézetben induló 24 különböző posztgraduális szakra – bármely felsőfokú végzettséggel – október végéig lehet jelentkezni.
Beloianniszban, a görög faluban a paptól tudtuk meg, ki nyeri a választást
Abban a faluban, ami menekülteknek épült mindössze hetvenöt éve. És ahol ma elfér egymás mellett négy emléktábla: a kommunista görög mártíré, a felszabadító szovjeteké, valamint az ötvenhatos magyar hősöké és a ciprusi invázióé.
