A konzultációs eljárás keretében tárgyalt javaslat a vállalkozókat igyekszik segíteni a határon átnyúló áfa-ügyleteik teljesítésében. Az Európai Bizottság szóban forgó javaslata azt jelentené, hogy minden olyan cég, amely több mint egy tagállamban tevékenykedik, az egész áfa-kötelezettségének a saját országában tehetne eleget. Ott fizetné be és ott igényelné vissza az áfát és nem két vagy több különböző országban. A rendszer bevezetésével tehát a kis- és középvállalkozások adminisztratív terhei csökkennének.
A lényegében egyhangú parlamenti támogatás után már csak a tagországok pénzügyminisztereit tömörítő uniós tanács jóváhagyására vár a javaslat, hogy alkalmazható legyen a tagállamokban, remélhetőleg 2007 elején – emelte ki Becsey Zsolt a szavazás után kiadott közleményében.
Magdeburgi támadás: egy szaúdi orvos volt az elkövető, két ember, köztük egy kisgyerek meghalt
Legkevesebb hetven sérültről tudni jelenleg.