A megállapodás egyes pekingi források szerint arról szól, hogy a teljes mennyiséget, mások szerint a felszabadított mennyiség felét a jövő évi előírt kínai uniós exportkvótában számolják el.
A megállapodáson egyelőre nem szerepel aláírás, s ezt követően is még el kell fogadnia az Unió 25 tagállamának.
A textilárut az Unió azért nem volt hajlandó beengedni, mert az meghaladta az EU által júniusban bevezetett textilimport-kvóta mennyiségét. Elsősorban a nagy dél-európai textilgyártó országok tiltakoznak Peter Mandelson EU-kereskedelmi biztosNAK az áruk felszabadítására vonatkozó javaslata ellen, az észak-európai államok viszont szívesen látnák a piacon az olcsó kínai textilneműt.
Kereskedői körökben általában kedvezően fogadták a megállapodás hírét, s szerintük azért is kell(ett) felszabadítani a kínai textilárut, mert annak jelentős részét még a júniusi kétoldalú kvótamegállapodás létrejötte, azaz június 10 előtt kötötték le. A kvóták fokozatosan másfél hónap alatt számos cikkcsoportban kimerültek, ezért nem engedték az uniós vámhatóságok piacra azóta a termékeket.

Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
Martin Albertsen az EHF honlapjának adott interjújában soha vissza nem térő alkalomként aposztrofálta a Ferencvárostól kapott ajánlatot, ezzel indokolva, hogy otthagyta a svájci női kézilabda történetének legnagyobb projektjét. „A belső ösztönöm azt súgta: csináld, Martin!” – tette még hozzá. Vajon nem csalódott már most a megérzéseiben?