Az Ecostat gyorsbecslése alapján a második negyedévben 4 százalékkal bővült a bruttó hazai termék Magyarországon. Az előző negyedévit meghaladó ütem elsősorban az élénkülő kivitelnek köszönhető. Az exportra termelő ágazatok mutatói nőttek számottevően. Amennyiben a kivitel lendülete megmarad, az ipari termelés 6 százalékkal is bővülhet az év egészében.
A második negyedévi GDP gyorsbecslés eredménye alapján az éves növekedési ütem több lehet 3,5 százaléknál. A kutatók megjegyzik, hogy az elmúlt időszakban kedvezően alakultak a reálgazdasági mutatók, mérséklődött az infláció, a pénzügyi egyensúly azonban továbbra sem stabil. A forint árfolyama gyengülhet az év hátralévő részében az Ecostat szerint.
A 2005. évi államháztartási hiány az Ecostat prognózisa szerint GDP-arányosan 4 százalék körül alakulhat. Jelentős eredmény lehet, ha teljesülne a korábban kitűzött 3,6 százalékos deficit-cél, ez egyúttal a külföldi befektetések további emelkedését is eredményezhetné.
A külkereskedelmi hiány a dinamikus kivitelnek és mérsékelten bővülő behozatalnak köszönhetően jelentősen javult az első félévben. Júniusban több mint 1 milliárd euróval volt kedvezőbb az egyenleg az előző év azonos időszakinál. Az év hátralévő részében az import lassú emelkedésére számítanak, a deficit azonban így is alacsonyabb lesz a tavalyinál.
Az ipari termelést még mindig az export húzza, az elmúlt hónapokban ugyanakkor jelentősen megugrott a belföldi értékesítés is. Míg az előző évben mintegy 1 százalékkal csökkent a hazai eladások értéke, addig 2005 I. félévében már 3,2 százalékos volt a növekedés.
fogyasztói árak az első hét hónapban 3,7 százalékkal nőttek. Az infláció csökkenését a világpiaci olaj drágulása sem akasztotta meg. Az elmúlt hetekben a sáv erős széléhez közeledő forint némileg tompította a kőolaj árának emelkedését.
Meghatározónak bizonyult ugyanakkor az élelmiszerárak mérsékelt áremelkedése, amelyben a verseny éleződése és a termelés bővülése egyaránt szerepet játszott. A stabil devizapiac, az erős forint és a csökkenő infláció augusztusban újabb kamatcsökkentésre adott lehetőséget, az irányadó kamat 6,25 százalékra süllyedt.
Az Ecostat szerint a további kamatcsökkentésnek gátat szabhat a forint esetleges gyengülése. A magas államháztartási hiányra és az ezzel párhuzamosan magas külső hiányra figyelő befektetők ősszel felfelé mozdíthatják az árfolyamot. Összességében azzal számolnak, hogy az év végig még egy egyszeri, 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönt a Monetáris Tanács.

Túl hangos a világ, saját zajokat akarunk, még ha ártunk is magunknak velük
Túl hangos már a világ, nem vágyunk másra, csupán egy kis csendre, de csak fejben: a teljes elnémulás továbbra is riasztó. Sokkal kézenfekvőbbnek tűnik, ha magunk döntünk arról, hogy hol, milyen ingerekkel találkozunk, ez viszont veszélyeket rejt magában: az ilyen elvonulás szélsőséges esetben hatással lehet az információ-feldolgozási képességünkre. Egyre több gyerekeknél már most komoly problémát jelent a hallottak dekódolása.