Szanyi szerint kormány képes egyoldalú vállalások megtételére azzal együtt is, hogy a kialakított 18 pontot szakmailag jól átgondolt, az érdekképviseletekkel közösen kialakított intézkedéssornak tekintik. “A fuvarozók aláírása nélkül annyiban sérül a 18 pont, hogy nem velük együtt, csupán az ő javukra tesszük meg a szükséges intézkedéseket” – emelte ki Szanyi Tibor. Szerinte ez esetben nincs kölcsönösségről szó, mivel a megállapodás tervezetben a fuvarozók szinte semmit sem vállalnak, csak a kormány. Ezért egy olyan megállapodást, ami csak a kormányzati vállalásokat rögzíti, azt a kormány saját hatáskörben is megteheti.
“Én kedd délután kettő órakor mindenképpen ott leszek a minisztérium könyvtártermében, hogy a kormány nevében aláírjam a megállapodást. Remélem, hogy mind a négy érdekképviselet vezetői is megjelennek” – hangsúlyozta az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy a négy közúti fuvarozói érdekképviselet elnökei csütörtökön levelet írtak neki, amiben kifejtik: ha a kormány vállalja, hogy beterjeszti adótörvény módosítását, és 2006. január elsejétől csökkenti az üzemanyag jövedéki adóját, a fuvarozók négy érdekvédelmi szervezete kész aláírni a kormány megállapodás-tervezetét, egyéb esetben az aláírás aktualitását veszti.
Szanyi Tibor közölte: álláspontja változatlan, ezért hétfő délután a fuvarozóknak írt válaszában kifejti: nem látja be, hogy a fuvarozók miért áldoznának fel egy több hónapja kiérlelt, megtárgyalt komplex intézkedéscsomagot egy olyan tétel oltárán, amelyik egyébként a fuvarozó szakma összköltségeinek mindössze hatvanad részét teszi ki.
“Arra is emlékeztettem őket, hogy a 18 pontos megállapodásból a 15. tartalmazza azt is, hogy más adónemekkel együtt és komplex módon nézzük át a 2006-os szabályozás kialakításakor a jövedéki adó kérdését. Tehát ez elől a kormány nem zárkózik el, ám attól igen, hogy erre az egy adónemre a kormány előzetesen és egyoldalú kötelezettséget vállaljon, ez lehetetlen” – emelte ki az államtitkár.
Dénes András, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége(KKVSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: ott lesz kedden a minisztériumban, és szervezete nevében kész aláírni a megállapodást.
Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár-helyettese közölte: az egyesület elnöksége kedd reggel összeül, mert annak ellenére, hogy a szervezet elnöke is aláírta a múlt hét csütörtöki, Szanyi Tiborhoz intézett levelet, még él az az elnökségi határozat, hogy aláírják a megállapodást a kormánnyal.
A Fuvosz és a NiT Hungary vezetői délután még egyeztettek, ezért nem tudtak még választ adni, hogy megjelennek-e a keddi aláíráson.

„Golyóálló mellény és sisak nélkül sétálunk az utcán” – helyszíni beszámoló a húsvéti tűzszünetről
Az oroszok kihasználják a húsvéti fegyverszünetet, hogy összevonják erőiket.