Ingola István elmondta, hogy a tavaly már több mint 2 milliárd forint nettó árbevételű cég – amely eddig csak sertéshízlalással, vágással és tőkehús-kereskedelemmel foglalkozott – a beruházás befejezését követően késztermékgyártóként is megjelenik majd a piacon. A cég régi, elavult vágóhídja már nem felelt meg az uniós előírásoknak, sőt az alapvető állat-egészségügyi normáknak sem, ezért azt lebontották, s a helyén egy évente 10–13 ezer sertés feldolgozására képes, korszerű üzemet építenek 40 százalékban SAPARD-források segítségével.
Ezzel párhuzamosan bővítik a foglalkoztatottak számát is. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a várhatóan a nyár közepétől már teljes kapacitással termelő üzem elsősorban a Szigetvári Hús saját üzlethálózatát és baranyai vevőit szolgálja majd ki, de szeretnének betörni a szomszédos országok piacaira is.
A társaság az idén már 2,5 milliárd forint körüli nettó árbevétellel számol, jövőre pedig már a 3 milliárd forint feletti nettó árbevétel elérése a cél.
„Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
Harmincnégy év után leváltották a polgármestert Nógrádmegyeren. Utódja egy üres hivatalba érkezett, miután váratlanul az összes köztisztviselő távozott.