A 25 százalékos forgalmi adókulcs csökkentése bevételkiesést jelenthet az evázóknak, de az érintettek köre nőhet.
A kormány a napokban többször elismerte, egységesítik az áfakulcsokat; így a 25 százalékos áfakulcs csökken, míg a 15 százalékos nő. A lépést alapvetően kedvezőnek ítélhetjük, hiszen valószínűsíthető, hogy az árakra gyakorolt hatások – egy fogyasztói kosárban – kiegyenlítik egymást. Így emelkedés várható az élelmiszerek árában, azonban ha 20 százalék alatt lesz az egységes kulcs, az emelkedés mértéke a mindennapi ember számára valószínűleg érzékelhetetlen lesz.
Az egységes kulcs mértéke egyelőre ismeretlen, de a pénzügyi tárca közlése szerint két héten belül kiderül. A kedvező hatások ellenére a gazdaság egy területét biztosan kedvezőtlenül érint az áfa-csökkentés: az egyszerűsített vállalkozói adózást választók biztosan rosszul járnak.
Az Európai Unió által nagy nehezen elfogadott, a költségvetési áfabevételeket nem csökkentő, hungarikumnak számító adófajta jelentős sikereket ért el az utóbbi időben. Az evázók száma idén meghaladta a százezret, s az ő nettó bevételeiket érinti kedvezőtlenül az áfakulcs csökkentése.
Az alábbiakban azt számoljuk ki, hogy ez mennyivel csökkenti az evázók, illetve a kormányzat jövedelmét.
Az egységes forgalmi adókulcsra három verzió forog közszájon. Eszerint 18, 20, illetve 21 százalékos lehet az egységes áfakulcs. Ezek közül legvalószínűbb a 20 százalék, ugyanis ezt az Adóreform Bizottság is ezt javasolta.
Jelenleg 25 százalékos áfakulcs esetén – amennyiben az evázó cég tulajdonosa teljes jövedelmét egyszerűsített adózás keretében veszi ki – 10 millió forint nettó jövedelem esetén összesen 12,5 millió forintról állít ki számlát. Adózás után – nem számolva az egyéb kifizetéseket – ebből az összegből 10,625 millió forint nettó jövedelme marad. Ha az egységes áfakulcs 20 százalékra csökken, akkor a 12 millió forint bruttó jövedelemből, evázás után 10,2 millió forinttal marad. Így 4 százalékkal kevesebbel kell beérni az evázóknak.
Cserébe viszont nőhet az evázók száma. Ugyanis, ha 25 millió forint marad az eva felső határa, akkor a nettó eva-alap mintegy 800 ezer forinttal ugrik meg.
„Én majd a gazdáikkal vitatkozom” – év végi sajtótájékoztató Orbán Viktorral, röviden
Balkáni kölcsönök, menedékjog lengyel politikusoknak, per Brüsszellel, korszakos gazdaságpolitikusok, százmilliárdokért költözködő minisztériumok és Magyar Péter a legfontosabb témák között.