Pétervári Csaba a Herukon vezér a Népszabadság érdeklődésére elmondta, hogy a munkaügyi támogatást az 560 alkalmazott egy éven át történő foglalkoztatásáért kapják. Pétervári szerint egy hét szükséges ahhoz, hogy eldöntsék, élni tudnak-e a munkaügyi központ által felkínált segítséggel.
A jelenleg 560 dolgozót foglalkoztató gyár bezárásáról pénteken döntöttek, miután az egyik bank visszamondta hitelszerződésüket. A társaság adósságai meghaladják a 70 millió forintot, saját dolgozóinak nyolcmillió forinttal tartozik.
A társaság az utóbbi hónapokban jelentős piacvesztést szenvedett el, miután Ukrajnában – Sátoraljaújhelytől alig hetven kilométerre – egy új ruhagyár hatvan százalékkal aláígért áraiknak.
Sátoraljaújhelyen 20 százalékos a munkanélküliség, a Herukon Rt. bezárása ezt 30 százalékosra növelte volna – mondta Szamosvölgyi Péter polgármester.
Szégyen a Rogánra kivetett szankció az amerikai nagykövet állítólagos utóda szerint
A David Pressman utódaként emlegetett Bryan E. Leib az Alapjogokért Központ vezető kutatójaként is feltűnt nemrég.