Megszületése óta aggasztja a szakembereket a szövetkezeti üzletrész sorsa. Hiába próbáltak megoldást találni a 2000-ben elfogadott „új” szövetkezeti törvény tavalyi módosításakor is a mintegy 200 milliárd forint névértékű üzletrész megszüntetésére, nem jutottak dűlőre, de a törvényben szerepel, hogy 2005 végéig meg kell oldani az egységesítést és a sok vitát kiváltó szövetkezeti üzletrész ügyét.
Részvény is meg nem is
Az Országos Szövetkezeti Tanács javaslata a szövetkezeti fogalomra
„A szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amelyben a tagok önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket személyes közreműködésük és vagyoni hozzájárulásuk által, demokratikus önkormányzat keretében, a tagok érdekeit szolgáló alap- és vállalkozási tevékenységet folytatva valósítsák meg. A szövetkezet jogi személy.”
Azon nem változtatott a nevesítés, hogy a közgyűlésen érvényben maradt az egy tag egy szavazat elv. „Piacgazdaságban” ez megnehezíti a gyors stratégia döntések meghozatalát, végrehajtását a szövetkezeti operatív vezetés számára. A törvény pánikot is okozott, főleg a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, és gyors, viharos átalakulási folyamatot indított el. Tekintélyes részük gazdasági társasággá: kft.-vé, rt.-vé alakult a „széthordás” elől, „önvédelemből”, vagy céget alakított, és oda mentette át az eszközöket, értékeket. A kiüresedett tsz pedig vegetált, vagy a felszámolás sorsára jutott.
Az üzletrész ugyan a részvénytársaságok részvényeire emlékeztetett, de eredetileg ez az értékpapír csak arra szolgált, hogy a közös vagyon arányos részét kivihesse a tulajdonos, és a kivitt gépekkel, eszközökkel megindulhasson nyugati kaptafára a farmok: a magán- vagy családi gazdaságok kialakulása. A speciális szövetkezeti papír piaci értéke meredeken esett, a kilencvenes évek vége felé szinte semmit sem ért, de létezett.
Változást ígért az ezredfordulós szövetkezeti törvény, amely elrendelte a szövetkezeti papír felvásárlását. Az Orbán-kormány idején a tisztelt ház azonban a szövetkezetekkel akarta felvásároltatni legalább a külső üzletrészeket, de ezt az Alkotmánybíróság rövid úton elutasította. Elkeseredett próbálkozása volt a honatyáké, mert mintegy 200 milliárd forint értékű szövetkezeti üzletrész sorsáról kellett dönteni, de pénzük nem volt rá a feleknek. Ekkor Torgyán József akkori agrárminiszter kezdeményezte, hogy a mezőgazdasági üzletrészeket az államnak kellene megvennie. Pénzt persze a költségvetésben sem találtak e célra, így fejlesztési banki hitelből indult el az állami felvásárlás, amely 70 milliárd forint névértékű üzletrész kifizetéséig futotta.
A biztos vevő színrelépése emelte az árfolyamot, de az állami (rész)tulajdonos megjelenése a szövetkezeteknek többet ártott, mint használt. Állami tulajdonú szervezett ugyanis nem indulhatott állami támogatásért a fejlesztési pályázatokon.
Se pénz, se posztó
Magyar modell
Ahány ország, annyi szövetkezet. Nálunk is alakultak a termelő-, a gazda-, a diák-, az ipari, az általános fogyasztási szövetkezetek mellet lakás-, befektetési, sőt ingatlanfejlesztő, mi több, befektetési és hitelszövetkezetek is. A nyolcvanas évek derekán pedig a kapitalizmus melegágyának tartották a „kisszövetkezeteket”. A szövetkezés vadhajtásaként olykor a tagok ezreit tönkre tevő formációk is létrejöttek, mint a Baumag. A rendszerváltás után a szövetkezést újraértékelték, ez ismét politikai viharoknak tette ki a „közöst”. A szövetkezés már a kolhozosítás előtt is túlontúl átpolitizált volt, az eredeti tőkefelhalmozáshoz pedig remek prédának ígérkezett a szövetkezetekben felhalmozott eszköz, gép, vagyon. Kínálkozott a politikai indok is a hatalmi eszközökkel létrehozott „kényszerszövetkezetek” átalakítására, vagyonuk mobilizálására, amelynek jogi alapot adott az 1992-es 1. szövetkezeti törvény. Megindult az átalakulás, a vagyonkimentés. A „zöldbárózás” hergelte a társadalmat a politikailag nemkívánatosnak ítélt „téeszek”, termelőszövetkezetek vezetői ellen, akik közül egyesek „lenyúlták” a közöst. A viharos történelmi kor jól mutatja, hogy mennyire ki van téve a politikának ez a furcsa, nehezen kategorizálható formáció. A menedzseri döntéseket megnehezítő demokrácia, a tagi egyenlőség: az „egy tag, egy szavazat”, a társadalmi áldozatvállalás miatt a szövetkezet eleve versenyhátrányból indul a költséghatékony és profitérdekelt vállalkozásokkal szemben. Fennmaradásához, fejlődéséhez tehát óhatatlan szüksége van a hatalom, az állam támogatására, pénzre, adó- és más kedvezményekre, szervezeti, adminisztratív előnyökre. S ha már a politika segít valakinek, általában a politikusok nem hagyják ki a lehetőséget, hogy beleszóljanak a szövetkezés ügyeibe, szabályaiba. Nincs ez másként az EU-ban sem, amelyben a stratégáknak, talán éppen az újonnan csatlakozók tarka és a régi 15 tagországban ettől merőben eltérő szövetkezeti képződményei miatt kellett rádöbbenniük, hogy újra kell értelmezni a közösség szövetkezetpolitikáját. Az EU szövetkezeti társaságokról két éve elfogadott rendelete jövőre lép hatályba. De ez a rendelet is csak a több országban működő, úgynevezett transznacionális szövetkezetek működését szabályozza. A bizottság egyelőre csak egy szövetkezeti koncepcióval rukkolt ki, amely még mindig nem tekinthető egységes, uniós szövetkezeti irányelvnek. A szociális gazdaság elvéhez illesztve a szövetkezetek szociális feladatait helyezi előtérbe az EU-s koncepció, a mezőgazdasági és az ipari szövetkezetek esetében eltér a jelenlegi magyar szövetkezeti gyakorlattól.
Vizsgálat után kiderült az is, hogy 3,8 milliárd forint értékű üzletrész adásvétele nem volt jogszerű. A vagyonnevesítés után az akár csoportosan kiválók legtöbbször új szövetkezetet hoztak létre, amelyek egyikében-másikában ismét „nevesítették” a vagyont, és üzletrészeket állapítottak meg, de ezt csak az eredeti szövetkezeteknek engedte meg a törvény. A másodszorra kialakított üzletrészeket így nem adhatták volna el az államnak sem.
Az MSZP-SZDSZ kormány a korábbi felelős földművelési tárca helyett a Miniszterelnöki Hivatalt bízta meg az egységes szövetkezeti törvény tervezetének és benne a szövetkezeti üzletrészek sorsának kimunkálásával. Már 2002-ben szinte kitört a vihar a Szövetkezetpolitikai Kollégium első olyan megbeszélésén, amelyen a kormány képviselője megpróbálta megosztani elgondolásait a szövetkezeti érdekképviseletekkel és a tudományos szakértőkkel. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (Mosz) javaslatai ugyanis nagyon nem illettek a hivatal elképzeléseibe.
A nyereségérdekelt gazdálkodást folytató szövetkezeti hármas: a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek képviselői az üzleti alapú gazdálkodás kedvezményezését helyezték volna előtérbe az új törvényben is, a szociálpolitika csak ezután következne. A Miniszterelnöki Hivatalban éppen fordítva gondolják, miután az internetes honlapon társadalmi vitára bocsátották és közzétették a koncepciót. Az EU-irányelvekkel összhangban az első lenne a szociális szerep, a szociális gazdaság erősítésére, és csak mellékes szempont lehet a gazdálkodás.
A karaván halad
A kormány már a törvény-előkészítés menetrendjét is elfogadta. A tavaly októberre elkészült koncepció alapján dolgozza ki a hivatal az üzletrészkezelés módját, amelyről augusztus végéig elkészül és a kormány elé kerül a jogszabálytervezet. Nem lesz akadálya tehát az év végi határidőig az országgyűlési jóváhagyásnak.
Addig persze konszenzusra kell jutniuk a feleknek a megoldási módozatokban. Az Országos Szövetkezeti Tanács ajánlásának birtokában az agrár-érdekképviselet egyes szakértői nem tartják elfogadhatónak az üzletrészek kezelésére kidolgozott módszert. Ez ugyanis három, vélekedésük szerint esetenként az alkotmánnyal is nehezen összeegyeztethető javaslatot tartalmaz: vagy ajánlja fel az üzletrész-tulajdonos a szövetkezet közös alapjába a papírt bizonyos későbbi szolgáltatásokért: oktatásért, közös programokért, kulturális szolgáltatásokért cserébe, vagy váltsa át a szövetkezet befektetői üzletrészévé. Olyan papírrá, amellyel szavazati jogot is kap. A harmadik lehetőség, hogy a szövetkezet vásárolja meg a papírt a tulajdonostól tavalyi piaci értéken, ehhez az állam kedvezményes hitelt nyújt a számára.
A hivatalos javaslat bírálói szerint a mezőgazdasági szövetkezetek sajátosságai miatt más megoldást kellene választani, hiszen szociális, társadalmi feladataikat csak úgy tudják ellátni, ha a szövetkezetek működőképesek maradnak, és oszthatatlanként megmarad a közös vagyon. Ezért azt kérik, hogy a kormány könnyítse meg a szövetkezetek átalakulását gazdasági társasággá, vagy egyszerűen maradjon érvényben az első, 1992-es szövetkezeti törvény, amely alapján már átalakultak és működnek. A mezőgazdasági szövetkezeti szakemberek harmadik ötlete közelít ugyan a kormányéhoz: vegye meg a szövetkezet az üzletrészeket, de az árfolyam meghatározását a szövetkezeti közgyűlésre bíznák.
Ezzel fennállna annak a veszélye, hogy az üzletrész-tulajdonosok méltánytalanul rosszul járnának, vélik a hivatali koncepció támogatói, akik viszont ragaszkodnak az egységesítéshez, és nem akarnak három szövetkezeti törvényt. Amennyiben a közgyűlésre bíznák az üzletrészek értékének meghatározását, a szövetkezetek akár egy forintért megkaparinthatnák az üzletrészeket.
Az álláspontok tehát lassan közelednek, és nem kétséges, hogy féléves újabb vita után a végső szót majd az országgyűlés mondja ki az őszi ülésszakon.
