A belügyminiszter sikernek véli a 123 többcélú kistérségi társulás eddigi megalakulását. A társulások idén 9 milliárd forint normatív támogatásban részesülnek.
A mai napig a tervezett 168-ból 123 többcélú kistérségi társulás alakult meg – számolt be Lamperth Mónika belügyminiszter az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának éves meghallgatásán. A belügyi tárca vezetője kijelentette: “Ez egy valódi siker, valódi eredmény, ez azt mutatja, hogy az önkormányzatok megértették, közös felelősségünk van arra nézve, hogy ezeken a településeken hogyan alakul a feladatellátás.”
Idén a kistérségek 9 milliárdos normatív támogatásán felül az újonnan megalakuló társulások számára 6,4 milliárd forintot különítettek el, melyből egy meghatározott összeget modellkísérletekre fordítanak, a többi pénzre pedig az önkormányzatok május közepéig pályázhatnak.
Lampert Mónika hangsúlyozta: az elmúlt 15 évben az önkormányzati rendszer jelentősen megerősödött Magyarországon, politikai értelemben stabilizáló tényezővé vált. A belügyminiszter hozzátette: “Az, hogy az önkormányzati rendszert és a közigazgatás egészét hozzá kell igazítani az európai elváráshoz, nemcsak az unió, hanem saját állampolgáraink érdeke is.”
A belügyminiszter írásos beszámolója szerint tavaly felmérték a helyi önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok érvényesülését. A vizsgálat célja az volt, hogy a 2006-os helyi választások előtt pontosítani lehessen a jogszabályokat. Az önkormányzati képviselőkkel kapcsolatos összeférhetetlenségi ügyek száma meghaladta az ötszázat, és csak az összes ügy felében tanúsítottak a képviselők önkéntes jogkövető magatartást. Közel négyszáz polgármesterrel szemben merült fel összeférhetetlenség, ám a polgármesterek 80 százaléka orvosolta a problémát.
A polgári perrendtartás módosítása miatt megnyílt az út a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásra. Ennek kiküszöbölése érdekében az igazságügyi tárcánál kezdeményezték a vonatkozó törvényi rendelkezések módosítását, hogy az összeférhetetlenségi döntések mielőbb jogerőssé váljanak. A törvényjavaslatot az év második felében nyújtják be.
Az írásos beszámoló azt is tartalmazza, hogy tavaly 25 nagyközség kezdeményezte várossá nyilvánítását, melyből 18 érdemelte ki a városi címet. A városok száma jelenleg 274.