Üzleti tippek

Idén 25 milliárd forint lesz turisztikai fejlesztésekre

Hétfőn mutatta be az ágazatot felügyelő Kolber István tárca nélküli miniszter a január elsejétől önálló kormányhivatalként működő Magyar Turisztikai Hivatal új elnökét, Somogyi Zoltánt. A tájékoztatón elhangzott: az idegenforgalmi célok megvalósulását idén 25 milliárd forintnyi támogatás segíti.

Véglegesen kialakult a turizmus állami irányításának új rendszere azzal, hogy január elsejétől önálló kormányhivatalként, a regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt működik a Magyar Turisztikai Hivatal (MTH). A hivatal elnöke Somogyi Zoltán lett, aki korábban dolgozott az Ibusznál, helyettes államtitkár volt az akkori Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumban, majd a Gazdasági Minisztériumban. 

Az ágazatot felügyelő miniszter, Kolber István arról is beszámolt, hogy ebben az évben az állami költségvetésből és uniós forrásokból 25 milliárd forintnyi támogatás jut turisztikai célok megvalósítására, az ágazat hatékony működését segítő fejlesztésekre.

Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a sajtótájékoztatón kifejtette: az idén mintegy tízmilliárd forint áll rendelkezésre a turisztikai célelőirányzatból, míg további kétmilliárd forint decentralizált forrást a regionális idegenforgalmi bizottságok használhatnak fel.

A kiemelt idegenforgalmi területek fejlesztésére 1,3 milliárd forint fordítható, míg kerékpárutak építésére 300 millió forint áll rendelkezésre. További jelentős összegekre számíthat az ország uniós forrásokból is, ám ezek a pénzek csak a megvalósuló projektek arányában hívhatók le. Az idegenforgalmi adóból származó bevételekhez az állam várhatóan körülbelül hétmilliárd forintot juttat az önkormányzatoknak, amely pénzt szintén turisztikai fejlesztésre kell fordítani. Emellett idén és 2006-ban 18 milliárd forintnyi EU-forrás is segíti a magyar turizmus fejlesztését. 

A miniszter bejelentette, hogy a középtávú turizmusfejlesztési stratégia elfogadás előtt áll. Ennek lényege, hogy a turizmus fejlesztésére szánt források nemcsak egy, hanem több csatornán jutnak el az ágazathoz. Ezek közül kiemelte a regionális fejlesztési források fontosságát, ami szintén indukálhatja a turizmus magyarországi fejlődését. Kolber István fontosnak nevezte a gyógyturizmus fejlesztését, valamint a különböző regionális repterek korszerűsítését is.

Pál Béla szerint tavaly jó évet zárt a magyar turizmus: tíz százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az előző évhez képest, a bruttó árbevétel pedig 13 százalékkal nőtt. A szállodák átlagos kihasználtsága elérte a tavalyelőtti 55-ről 60 százalékra növekedett, ami 5 százalékkal magasabb az előző évinél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik