Üzleti tippek

Magyar lehetőségek az EU élelmiszerpiacán

A magyar élelmiszergazdaság helyzete az unió piacán nem változik jelentős mértékben, hiszen a magyar termékek évtizedek óta vannak jelen ott, s az unió élelmiszerpiaca lényegében telített – mondta Simon József, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten egy szakmai konferencián.

A minisztériumi vezető tájékoztatása szerint a magyar élelmiszergazdaság bruttó termelésének 20 százalékát exportálja, ennek döntő hányadát, 65 százalékát az uniós országokba.

Simon József utalt arra, hogy a magyar élelmiszer- és agrártermékek helyzete azért is nehéz az EU élelmiszerpiacán, mivel az unióban a világ agrárfoglalkoztatottjainak egy százaléka állítja elő a világ agrárexportjának 47 százalékát, ugyanakkor ez a piac veszi fel a világ agrárimportjának 43 százalékát.

Az EU élelmiszerpiacán tehát éles a verseny és a helyettes államtitkár úgy látja, hogy a magyar árukat nagyobb mennyiségben csak az újonnan csatlakozott országok élelmiszerpiacán lehet elhelyezni.

A magyar agrárkivitel 26 százaléka irányul a kelet- és közép-európai országokba, valamivel több mint 90 százaléka az európai országok piacán talál gazdára.

Magyarország legfontosabb kiviteli cikke a hús, továbbá az olajos magvak, a zöldség és gyümölcs, a takarmány, valamint az élőállat.
A helyettes államtitkár szerint a sertés- és a baromfiágazat számára a gazdasági környezet nem kedvező.

A sertéságazatban az állattartók fele kisüzemi körülmények között tenyészti az állatokat, ez pedig a hatékonyság rovására megy. A vállalkozások száma is jelentős, ezért a piaci szempontokat figyelembe véve integrálódniuk kell.

Simon József aláhúzta, hogy a piaci marketingmunkára nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jövőben. Ez igaz a baromfiágazatra is, mivel ott fogyasztáscsökkenéssel kell számolni és a világpiaci, így az uniós árak is nyomottak.

A szarvasmarha-tartók és a gabonaágazat lehet a helyettes államtitkár szerint az uniós csatlakozás nyertese, mivel ezek a piacok enyhén bővülnek.

A minisztériumi vezető hangsúlyozta az élelmiszerbiztonság fontosságát, ezen belül az állategészségügyi hatóságok és az élelmiszerellenőrzéssel foglalkozó szakemberek felelősségét. Szerinte a piacok a magyar árukat aszerint ítélik majd meg, hogy milyen biztonságosak, illetve minőségük milyen mértékben felel meg a piac elvárásainak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik