Lengyelország központi értéktára és elszámolóháza (KDPW) október 4-én értékpapírszámlát nyitott a KELER-ben. A Keler Rt. keddi közleménye szerint az erről szóló megállapodás aláírásával a két intézmény között létrejöttek mindazon technikai feltételek, amelyek lehetővé teszik a magyar kibocsátók megjelenését a Varsói Értéktőzsdén.
Az első magyar részvény a BorsodChem lesz, amelyben pénteken kezdődhet meg a kereskedés a varsói parketten, miután a Varsói Értéktőzsde Ügyvezető Testülete hétfőn engedélyezte a kazincbarcikai vegyipari cég részvényeinek bevezetését.
A Magyar Olaj és Gázipari Rt. (Mol) is kezdeményezte részvényeinek bevezetését a varsói tőzsdére. A magyarországi olajcég szeptember 24-én nyújtott be kérelmet a lengyel tőzsdei felügyelethez, hogy regisztrálják a Molt mint nyilvános társaságot Lengyelországban. Többek között ez is feltétel a részvények bevezetésének a Varsói Tőzsdére.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.