Az SZDSZ a munkáltatók és a munkavállalók között létrejött „számlásnak színlelt munkaszerződésekre” vonatkozó rendelkezések módosítását javasolja, többek között június 30-ról december 31-re tűzné ki a végrehajtás határidejét – jelentette be Pető Iván országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten.
Jelenleg lehetetlennek tűnik a törvény végrehajtása, és a július 31-i adatszolgáltatási kötelezettség is számos problémát vet fel, például a munkavállalók személyiségi jogaival kapcsolatban – mondta a politikus sajtótájékoztatóján.
Pető Iván a törvényjavaslat megvitatására házszabálytól való eltérést kér, mert így a következő parlamenti ülésen, június 14-én sor kerülhet a zárószavazásra, ami az adótörvényben rögzített határidő miatt fontos.
A kérdés jelentékeny társadalmi csoportot érint, a közszolgálati médiában és más kulturális intézményekben is él ez a probléma – mondta. Jelenleg is folynak az egyeztetések a kormányban, illetve a szabad demokraták és a szocialisták között a munkáltatóknak jelentős költséget is jelentő, számos problémával terhelt törvény módosításáról – közölte Pető Iván.
Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba
Mikor és hogyan kezdte leuralni a közösségi média szereplőit a kormányzati kommunikáció?
