Üzleti tippek

Különleges banki szolgáltatások

Mintegy 17 ezer család 400 milliárd forintnyi megtakarítását kezelik private banking szolgáltatásaik révén a bankok. Az exkluzív kiszolgálásban részesülő banki ügyfélkörbe már 30–40 millió forinttal is be lehet kerülni, ám van ahol 100 millió forint kell ahhoz, hogy valaki az elit tagja lehessen.

A kortárs amerikai festmények tarifái 22 százalékkal nőttek, Picasso újra elérte két évvel korábbi árszintjét, míg a francia impresszionisták 5 százalékkal visszaestek – e sorok nem valamelyik nemzetközi aukciósház, hanem az egyik privát bank saját műkincskereső ügyfeleinek szóló, 2003. évi festménypiaci elemzésében olvashatók. A leggazdagabb magánügyfelek igényeit kielégítő üzletág elüt a hagyományos banki, befektetési szolgáltatásoktól: személyre szabott pénzfialtatást, sőt elit társadalmi környezetet is szavatol. A honi „felső tízezerhez” tartozók – valójában 16–17 ezer család – a legmagasabb szintű szolgáltatást igénylik, hogy cserébe náluk fialtassák bő 400 milliárdnyi megtakarításukat.

A hagyományos lakossági banki üzletágak esetében az ügyfelek sztenderd tömegtermékeket és megoldásokat kapnak, és megbízásaikat fiókokban vagy elektronikus úton teljesítik. Hozzájuk képest kedvezőbb kiszolgálásban részesülnek a prémium – más néven personal vagy VIP banki – ügyfelek, akik a fiókokban sorállás nélkül személyes kapcsolattartójukat kereshetik fel. Bár ők is csak a formalizált tömegtermékeket érik el, azok magasabb színvonalú típusai – például arany hitelkártyák, a lekötések lejáratára időben figyelmeztető, s ezzel az esetleges veszteségek elkerülését szolgáló cash menedzsment stb. – járnak nekik.

A prémium körbe itthon átlagosan 10–15 millió forintos ügyfél-megtakarítással lehet bejutni, s ide tartozhatnak azok a cégvezetők, befolyásos személyiségek, akik magasabb szintű kezelése egyéb stratégiai okból – például mert cégük a vállalati üzletág jelentős ügyfele – fontos a banknak.

Minimum 30 millió a belépő

A „prémiumosokkal” ellentétben a valóban személyre szabott, egyedi vagyonkezelést kínáló privát banki kiszolgáláshoz már legkevesebb 30–100 millió forintnyi, a banknál elhelyezett összeg a „belépő”, ami egyes hitelintézeteknél a kért befektetések típusától függően változhat is. Abban az esetben megyünk e szint alá, ha tudjuk: az ügyfél a közeljövőben átlépi a 40 milliós határt, például, mert várhatóan eladja cégét vagy más hitelintézetből hozzánk hozza át megtakarításait – magyarázta Scharbert Judit, a BNP Paribas ügyvezető igazgatója.

A magas limitért cserébe az ügyfél valóban exkluzív kiszolgálást kap: saját, kiválóan képzett személyi bankára lesz, akivel általában nemcsak a privát ügyfelek számára kialakított – sokszor barátságos angol klub hangulatát keltő – luxus fiókrészekben vagy önálló privát banki fiókokban találkozhat, de magához is hívathatja őt közös megbeszéléseikre.

S nemcsak a fővárosban: a Citibank személyi tanácsadói például az 5 budapesti fiók mellett jelenleg 6 megyeszékhelyen érhetők el. A budapesti ügyfelekre fókuszáló BNP Paribasnál 7 fős, az elitkört valamennyi megyeszékhelyen kiszolgáló Raiffeisennél 40 fős operatív csapat áll rendelkezésre e célra. Őket állandó külsős jogi, adóoptimalizálási, műtárgykereskedő, ingatlanos vagy éppen a cégek adásvételével (M&A) foglalkozó szakemberek segítik, de számíthatnak a bankcsoport egyéb szakértőire is. A Magyar Külkereskedelmi Banknál (MKB) az ügyfélmegbízások döntő része telefonos megbeszélés alapján zajlik, de a személyi tanácsadók kérésre bármikor vidéki egyeztetésre is elmennek.

A klasszikus privát banki ügyfélkapcsolat a hosszú évek alatt kialakuló nagyfokú bizalomra épül. A másik kulcsszó a diszkréció: több pénzintézetnél nemhogy külsős érdeklődők, de még a bank egyéb munkatársai sem tudhatják, hogy milyen neves honfitársainkból is állhat a privát banki ügyfélkör.













Főbb privát banki adatok*
Szolgáltató neve
Ügyfél-szám (fő)
Kezelt vagyon (Mrd Ft)
Belépéshez szükséges minimum (M Ft)
Egyedi vagyon-kezeléshez szükséges minimum (M Ft)
Éves vagyon-kezelési díj (%)
Elérhetőség
BNP Paribas Bank
1000
25
40
40
0,4-0,8
Budapest
CIB Bank
2000
65
15
15-30
0,3-1,2
Országos
Citibank
2300 fölött
70 fölött
30
30
n. a.
Országos
K&H Bank
n. a.
n. a.
30-50
20
n. a.
Országos
MKB
n. a.**
n. a.***
50
100
1,0-1,5
Országos
OTP Bank
8300
170
5-10
10-50
0,3-1,25
Országos
Raiffeisen Bank
2600
72
15
10-30
0,7-0,9
Országos
SPB Befektetési Rt.
n. a.
n. a.
30
50
n. a.
Budapest
*2004 január-februári állapot, **Personal és privát banki együtt 3000 fő, ***Personal és privát banki együtt 49 Mrd Ft
Forrás: szolgáltatók közlései, Ü&S gyűjtés, Figyelő



Önálló privát bankok még nincsenek


Az elkülönülésre szükség is van, hiszen itthon (még) nincsenek önálló privát bankok, hanem e kiemelt szolgáltatást az általános profilú hitelintézetek egyik üzletágukként szervezték meg, döntően az elmúlt 5–10 évben. Az egyetlen kivétel itthon a 2000-től működő SPB Befektetési Rt., amely mögött egy független – a csoporthoz tartozó vagyonkezelővel, tanácsadó céggel kiegészített – osztrák privát bank, a Bankhaus Samesch AG áll.

A privát bankok többségénél – például az OTP Banknál – az elvárt egyedi vagyonkezelési limit alatt létezik egy alacsonyabb, „puha” belépési korlát is. Az utóbbit teljesítő ügyfelek viszont csak bizonyos keretek között dönthetnek a befektetési politikáról. A hitelintézetek számukra általában 3–6 portfóliótípust ajánlanak fel, a vállalt kockázat és kívánt futamidő alapján. Az ügyfél ezek közül választ, ám az így elhatározott befektetési politika alapján a konkrét döntéseket (például hogy Matáv- vagy Mol-részvényeket vásároljanak az adott helyzetben) a bank hozza meg. Több privát banknál mindezt diszkrecionális – a bank saját belátása szerint végzett – vagyonkezelésnek nevezik, s jellemzően a befektetés 0,3–1,2 százalékát számítják fel díjként érte. Sokat mondó például a MKB portfólióinak elnevezése: Biztos hozam, Megfontolt, Dinamikus. Utóbbi csomagban jelenleg akár 30–40 százaléknyi is lehet a részvényarány és az egyes portfólió modellekhez kiemelt kedvezményeket tartalmazó számlavezetési csomagok is tartoznak – árulta el Katona Ildikó, a pénzintézet igazgatója.

A különböző portfóliótípusok mellett az ügyfelek eltérő számlatípusokat is elérhetnek. A Raiffeisen első két ajánlata például klasszikus számlavezetési csomag, elsősorban banki megoldásokkal, míg a további két számlafajtánál már – jutalékkedvezményekkel – nyitnak az értékpapírügyletek felé is. A csomagok éves fix díja 48–80 ezer forint között van, csakhogy az egyre „drágább” megoldásnál egyre több az ingyenes elem: a 4. portfóliónál így már díjmentes a befektetési célú átutalás, az eseti vagy állandó banki utalás is.

A Citibank befektetési tranzakciókon kívül gyakorlatilag nem számít fel díjat kiemelt CitiGold ügyfelei részére – hangsúlyozta Kiss Attila üzletágvezető igazgató.

Extra kívánságokat is teljesítenek

A privát bankok legfelső státuszú, legmagasabb limitet teljesítő ügyfelei esetében általában már nincsenek portfólió-ajánlások sem: a hitelintézetek gyakorlatilag bármilyen extra befektetési kívánságot teljesítenek.

A nemzetközi hátterű bankok esetében megnyílnak számára a külföldi szolgáltatások is. A BNP Paribas itthon ugyan „csak” 29 hazai és 10 itthon is regisztrált külföldi befektetési alapban tudja elhelyezni az ügyfél pénzét, ám – ha utóbbi úgy kívánja – a francia hátterű csoport további 65 saját, illetve 95 egyéb nemzetközi alap befektetési jegyeit is meg tudja vásárolni.

Az MKB és a Raiffeisen a magyarországi mellett külön svájci vagyonkezelést is ajánl, a BNP Paribas genfi részlegén keresztül szintén kínál off-shore privát banki lehetőséget. Az MKB partnere ebben a német anyabank csoportjához tartozó svájci LBSwiss Privatbank AG, amelynek befektetési alapokból, többféle devizában összeállított szolgáltatásait ráadásul minimális belépési limit nélkül is igénybe lehet venni, feltéve, ha az érdeklődő már a privát banki ügyfélkörhöz tartozik. Az Európa összes alapját elérő svájci privátbank 3 lehetőséget – egy „egyszerű” befektetési alaposat, egy ingatlan-, kötvény- és részvényalap egyenlő hármasára épülő konstrukciót és egyedi vagyonkezelést – ajánl (az első lehetőség díja évi 1 százalék, minimum 300 svájci frank, a másik kettőé 1,5–1,9 százalék).

A tapasztalatok szerint a magas „belépő” és a különböző tarifák a magyar ügyfélkör nagyobb részének nem jelent gondot. Bálint Attila, a Raiffeisen Bank igazgatóhelyettese szerint társaságuknál szép számmal találhatók a leggazdagabb magyarok TOP 100-as listáján feltüntetettek közül. A BNP Paribasnál viszont néhány olyan hazai milliárdos is fialtatja pénzét, akinek neve nem is szerepel e nyilvános lajstromban.

Stabil ügyfélkör

A privát bankok tapasztalata szerint ügyfélkörük – vagyis a magyarországi gazdagok tábora – mára stabilizálódott, alig változik. Jellemzően olyan ötvenes éveikben járó vagy idősebb férfiakról van szó, akik a rendszerváltás előtt, a privatizációk során vagy később gyűjtötték vagyonukat, esetleg örököltek, szerencsejátékon nyertek, vagy külföldről települtek haza vagyonukkal. Mindegyikük megvette már házát, nyaralóját, esetleg befektetésre szánt ingatlanát, így további vagyonát már likvidebb eszközökben kamatoztatja. Több ügyfél azért lett hirtelen nagy összegek tulajdonosa, mert nemrég vonultak vissza az aktív üzleti élettől, eladva cégüket, cégrészeiket. Talán ezzel is magyarázható, hogy a legtöbb, eddig is több tízmilliárdokat kezelő privát banki szolgáltató hihetetlen – a Raiffeisen 58, a BNP Paribas 25 százalékos – növekedést regisztrált 2003-ban a náluk lévő vagyontömegben.

Az elit biztosra megy

A Citigold előnyei:
– nincs számlavezetési vagy készpénzfelvételi díj automatából, illetve 5 millió forintig pénztárban történő készpénz felvétel esetén,
– díjmentes, csak ezen ügyfélkörnek fenntartott telefonszámon hívhatják a CitiPhone telefonos ügyfélszolgálatot,
– aranykártyájuk kerete akár 2,5 millió forint lehet,
– a bank külföldön akár 2 ezer dollárnak megfelelő azonnali készpénzsegélyt nyújt, ha az ügyfél elveszíti kártyáját,
– professzionális személyi bankár áll bármikor az ügyfél rendelkezésére,
– a CitiGold vagyontervezés szolgáltatás szoftveres elemző programként segít az ügyfél pénzügyi céljainak leginkább megfelelő portfólió összeállításában,
– hozzáférési lehetőséget biztosít a világ egyik legnagyobb csoportjának számító Citigroup globális hálózatának termékeihez, szolgáltatásaihoz,
– mód van külföldi bankszámlanyitásra is,
– a Citibank privát banki termékpalettáján megtalálhatók a különböző euró, dollár vagy angol font alapú külföldi állami és vállalati kötvények, illetve tőkegarantált devizakötvények is,
– a kártyatulajdonosok kedvezményeket kaphatnak a bank autókereskedő, lakberendező vagy borszaküzleti partnereinél is.

Szokásait, életkorát tekintve nem meglepő, hogy az elit ügyfélkör nem a nagy kockázatú, hanem elsősorban a konzervatív, de biztos hozamokat nyújtó befektetési politikát pártolja. Pénzük jelentős hányadát kötvényekben, állampapírokban tartják és megelégszenek akár az adott befektetés benchmarkjához (teljesítménymutató indexéhez) viszonyított 1-2 százalékos reálhozammal . A „száguldó” spekulánsok, napon belüli kereskedők rövidesen önszántukból vagyonkezeléssel foglalkozó értékpapírcégekhez igazolnak át.

A BNP Paribasnál a hosszabb távban gondolkodó ügyfelek esetében jelenleg a banki betétek, részvénybefektetési alapok mellett az ingatlanalapok számítanak slágerbefektetésnek.

A pénzügyi szolgáltatások mellett a privát bankok a külön társadalmi eseményeket is szerveznek a „felső tízezernek”. A Raiffeisen éves szponzorált program-naptárában a Sofitel Hotel tetőteraszán megrendezett augusztusi Szent István est mellett idén helyet kapott a Mercedes veteránautó verseny, Nárai Tamás divatbemutatója, sőt golfrendezvények is.

A Citibank havonta rendez szakmai szemináriumokat a gazdaság helyzetéről vagy a kötvénypiacokról. A CitiGold tulajdonosainak lehetőségük volt a Szépművészeti Múzeum nagysikerű Monet kiállításának a megtekintésére is. A BNP Paribas egyebek közt évi négy-hat vacsorás előadással, a Francia Intézettel közösen szervezett hajózással és „whiskytudományi” estekkel kényezteti ügyfeleit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik