Üzleti tippek

Írországban biztosan dolgozhatunk a csatlakozás után

Írország tartja magát ahhoz az ígéretéhez, amely szerint az EU május 1-jén esedékes bővítésével egyidejűleg megnyitja munkaerőpiacát az újonnan csatlakozó országok állampolgárai előtt – erősítette meg az ír külügyminiszter.

Brian Cowen az EU soros elnökségének nevében számolt be a külügyminiszterek tanácsában a csatlakozó országok részvételével folytatott vitákról.

Az ülés hivatalos napirendjén nem szerepeltek a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos kérdések. A tanácskozás alatt tartott kötetlen eszmecseréken azonban szóba kerültek, részben azzal összefüggésben, hogy Nagy-Britannia aznap jelentett be e téren alkalmazni kívánt korlátozó intézkedéseket.

“Gazdaságunk erős, és szívesen látjuk azokat, akik Írországba akarnak jönni dolgozni. Tavaly 47 ezer munkavállalási engedélyt adtunk ki, hogy kielégítsük az ország munkaerőigényét, és becsléseink szerint május 1-je után ennek az igénynek a 17-20 százalékát a tíz újonnan csatlakozó országból érkező munkaerő fogja kielégíteni” – mondta Cowen.

Az ír kormánynak természetesen arról is gondoskodnia kell, hogy eközben megfelelő figyelmet kapjon a szociális ellátási rendszer és a közszolgáltatások megfelelő működése, és egy tárcaközi bizottság már foglalkozik ezzel. A munkaerőpiac megnyitására vállalt kötelezettség azonban érvényben van – tette hozzá.

Chris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja a Londonban bejelentett intézkedéseket kommentálva azt mondta, hogy véleménye szerint azok összhangban állnak “a bővítés alapjául szolgáló megállapodások szellemével és betűjével”. Tágabb értelemben olyan lépésekről van szó, amelyekhez hasonlókat más tagállamok is tettek, és mindez semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek miatt egyfajta “Európa-erőd” kialakulásáról lehetne beszélni – mondta a biztos.

A hét végén megjelent egy felmérés, amely szerint a brit építkezéseken a második legtöbbet beszélt nyelv az albán; ebből bizonyára nem az következik, hogy Európa bezárkózóban van – jegyezte meg Patten. Egyes csatlakozó országok képviselői hétfőn felvetették, hogy a munkaerő-áramlás kérdését a március végén tartandó brüsszeli EU-csúcson is meg kellene vitatni. Cowen egy ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva utalt arra, hogy a csúcson szóba kerülhet annak a munkacsoportnak a tevékenysége, amely azzal foglalkozik, hogyan lehetne rugalmasabbá tenni a tagállamok munkaerőpiacát.

“Természetesen nyitottak leszünk, ha ezzel kapcsolatban bárki bármilyen konkrét kérdést fel kíván vetni” a brüsszeli csúcson – mondta az ír miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik