A leendő pénzügyminiszter közölte: a pénzügyi tárcánál folyik egy vizsgálat, melynek célja megtalálni azokat a személyeket, akik felelősek azért, hogy a vártnál kevesebb adó folyt be tavaly a költségvetésbe.
Draskovics Tibor elmondta, nem kommentálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépéseit, ám pénzügyminiszterként olyan költségvetési politikát akar folytatni, ami megteremti a kamatcsökkentés feltételeit. A miniszterjelölt elismerte, hogy jelentős és jogos kritika érte a kormányt és a jegybankot egyaránt a helytelen kommunikáció miatt. Ugyanakkor a magyar gazdaság sikeréhez szükséges a jegybank és a kormány szoros együttműködése, ezért új, az eddiginél lényegesen jobb, szakmai alapú együttműködésre törekszik az MNB-vel. Ennek érdekében már tárgyalt is Járai Zsigmond jegybankelnökkel.
Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
Szinte hihetetlen belegondolni, hogy Avril Lavigne szeptember 27-én tölti be a negyvenet, és látszólag még mindig ugyanaz a nyakkendős lázadó, aki tizenhét évesen volt, és ami ennél is megdöbbentőbb: még mindig jól csinálja.