Üzleti tippek

Bayer József

A játékos

Bayer József 1Vezető pozícióban lenni nem kizárólag a pénzszerzés vagy a hatalom okán vonzó, hanem mert a játék igazán csak úgy élvezet, ha azt befolyásolhatjuk is – vallja Bayer József, az Axel Springer Magyarország első embere. Az ember vezetőként eldöntheti, hogy kikkel, miként, milyen úton éri el a kitűzött célt, az áru piacképessé tételét, függetlenül attól, hogy csavart, információt, vagy bármilyen más terméket, szolgáltatást kíván eladni.
A tekintélyes, többek között a Die Welt, a Bild Zeitung, valamint a SAT 1 tulajdonosaként ismert német kiadóvállalat magyarországi kalandja tizenhárom esztendővel ezelőtt egy vacsorával kezdődött: itt ismerkedtek össze a cég képviselői a Magyar Televízió akkori kereskedelmi főigazgatójával, Bayer Józseffel. A tévés pályafutását megelőző tíz esztendőben inkább elméleti szakemberként nevet szerzett közgazdászt nem érte felkészületlenül a felkérés, miszerint indítsanak közös vállalkozást majdani lapkiadásra. Bayer ugyanis, miközben egyetemi tanszékeken vállalat-gazdaságtant oktatott, és hasonló témában kutatott a Stuttgarti Egyetemen, a gyakorlatban is kamatoztatta megszerzett ismereteit. “Bármilyen hihetetlen, diplomaszerzésemmel egy időben, még 1974-ben eldöntöttem, hogy egykor egy magánvállalatot fogok irányítani” – mondja.

Eredmények


• Az Axel Springer Magyarország felállítása és sikeres irányítása
• A cég egy évtized alatt a semmiből a magyar lappiac egyik meghatározó szereplőjévé, milliárdos médiabirodalommá nőtte ki magát

Erre az időt 1988-ban látta elérkezettnek, amikor két, máig is működő céget alapított. A nagy lehetőséget azonban az Axel Springerrel 1988. december 22-én aláírt szándéknyilatkozattal kapta kézbe. A tető alá hozott cégen induláskor fele-fele arányban osztoztak a német és a magyar tulajdonosok. A nulláról induló vállalkozás 1989 nyarán a Szerelmes Regények kiadásával kezdte az alapozást, majd következett az Autó Extra, és még ugyanazon az őszön a televíziós műsorújság, a TVR-hét. 1990-ben felvásároltak 8 megyei napilapot, 1991-ben pedig útnak indították a Kiskegyedet. A semmiből két és fél év alatt 3 milliárd forintos forgalmú médiaóriás nőtt ki, s a portfólió azóta is bővül. Új kiadványok sora, nyomdák, önálló terjesztő hálózat jelzik a gyarapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik