Pénzügy

Az MNB szerint lassabban nőnek a lakásárak

Nominálisan 1,0 százalékos, reálértéken pedig 0,4 százalékos volt a lakásárak növekedése tavaly az utolsó negyedévben, ami lassulást jelez az előző negyedévi 3,8, illetve 3,6 százalékhoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett lakásárindex jelentéséből.

A jegybank honlapján olvasható tájékoztató szerint éves összevetésben

  • 2017 utolsó negyedévében nominálisan 13,8 százalékkal, inflációtól szűrten 11,4 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon.
  • Egy negyedévvel korábban szintén 13,8 százalékos nominális adatot mért a jegybank, miközben reálértékben 10,9 százalékos emelkedésről számoltak be.

Budapesten 2017 utolsó három hónapjában átlagosan 2,1 százalékkal drágultak a lakások az előző negyedévhez képest. Ez lassulást jelez az előző negyedév 2,6 százalék után. A fővárosban folyamatosan mérséklődött a lakásárak negyedéves növekedési üteme  tavaly – olvasható a jegybank elemzésében.
2017 negyedik negyedévében Közép- és Észak-Magyarországot leszámítva az ország minden régiójában emelkedtek a lakásárak, de a dinamika elmaradt az előző negyedévétől.

A vizsgált időszakban a városok között a legnagyobb emelkedés az észak-alföldi városokban következett be, ahol a lakásárak egy negyedév alatt 2 százalékkal növekedtek. A közép-dunántúli városokban 0,8 százalék, a dél- és a nyugat dunántúli városokban egyaránt 0,5 százalékos volt az áremelkedés.
A dél-alföldi városok egy negyedév alatt csupán 0,3 százalékkal drágultak, de 15,6 százalékos éves emelkedés a vidéki városok között a leggyorsabb volt.

Az MNB-lakásárindexek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által gyűjtött lakáspiaci tranzakciókra vonatkozó illetékkötelezettségi adatok felhasználásával készültek.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik