Gazdaság

Vesztésre állnak a lakásvásárlók, hiába lőttek ki a bérek

Hiába emelkednek a keresetek, ez vajmi keveset nyom a latban a lakásvásárlás szemszögéből – derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb közleményéből. Ugyanis míg a bruttó átlagkereset egy év alatt 13 százalékkal emelkedett, addig a piacra dobott eladó ingatlanok kínálati ára 18 százalékkal – csupán egy esztendő leforgása alatt.

A Központi Statisztikai Hivatal a héten tette közzé 2017-es keresetekre vonatkozó elemzését, melyből világosan kiderül, hogy decembert nézve egy év alatt a bruttó és nettó átlagkereset 13 százalékkal emelkedett, így előbbi majdnem elérte a 328 ezer forintot, utóbbi pedig a 218 ezer forintot a családi kedvezmény figyelembe vétele nélkül. Viszont az ingatlanos cégcsoport friss összegzése szerint a kínálati lakásárak átlagosan 18 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, és eleve magas bázisról indultak.

Kicsit hosszabb időtávot vizsgálva megállapítható, hogy 2015 júniusa óta a bruttó átlagkereset kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel és stagnálásokkal együtt összességében 33 százalékkal lett magasabb. Habár tavalyelőtt tavasszal egy féléves „nyugalmi” időszak következett be, ezt követően a keresetek ismét emelkedni kezdtek, majd egy hullámvölgy következett, melynek a végéhez a tavalyi ősszel értünk el, amióta folyamatos a felfelé ívelés.

Az átlagkereseti statisztika azonban önmagában nem sok mindent árul el a társadalom és általánosságban a lakosság helyzetéről. Ezt támasztja alá az is, ha a kereseti statisztikákra rávetítjük a lakásárak változását a 2015 júniusa óta eltelt időben.

A csoport szakértői szerint 2015 júniusától a tavalyi év végéig a béremelkedések 33 százalékkos növekedésével szemben a kínálati lakásárak kétszer annyira, 66 százalékkal emelkedtek.

  • Idén az ingatlanáraknál további 5-8 százalékos drágulás várható, a beruházók ugyanis kénytelenek áthárítani durván megugrott költségeiket.
  • A béremelkedés pedig a kormány bejelentése szerint is alacsonyabb ütemű lesz, mint 2017-ben volt, vagyis tovább nyílik az olló a bérek és a lakásárak között.

Az ingatlanár-emelkedés mutatkozik meg abban a trendben is, hogy manapság egyre inkább ismét az agglomeráció felé fordulnak az emberek. A csoport adatai szerint azzal egy időben, hogy növekszik a főváros környéki települések népessége, 2 év alatt 48 százalékkal emelkedett az itteni lakások és 23 százalékkal a családi házak ára. Ez a nagy érdeklődés márpedig annak tudható be, hogy a fővárosban a lakásárak már elérték azt a plafont, amit a háztartásokba befolyt összegből még ki lehet fizetni.

A panelok az átlagnál is jobban drágultak

A lakásárak emelkedése nemcsak a lokáció, de a típus függvénye is – magyarázta a cégcsoport vezető elemzője, Mester Nándor. A szakember kiemelte: míg a tégla és a családi házak a keresetekkel nagyjából hasonlóan mozogtak és 2,5 év alatt 36 százalékkal emelkedtek, addig a panellakások elképesztő árváltozáson mentek keresztül. 2015 júniusa és 2017 júniusa között nagyjából ívesen emelkedtek, tavaly nyáron azonban kilőttek, visszaestek, majd ismét növekedni kezdtek, minek köszönhetően 2017 őszén már 77 százalékkal kerültek többe a panellakások 2015 nyarához képest.

Az árak és a keresetek összefüggésében nem lehet szó nélkül elmenni a bérleti díjak mellett sem. Habár előrejelzések szerint a bérleti díjak megálltak egy igen magas árszínvonalon, vagyis már nem emelkednek tovább, mégis, általánosságban elmondható, hogy az emberek a nettó fizetésük nagyjából 30-35 százalékát költik a lakhatásukra, ami korántsem mondható egészségesnek.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik