Belföld

2,1 milliárdot ad a kormány, hogy rendet tegyenek a Hős utcában

A pénzből a lepusztult társasházak helyzetét kell rendeznie az önkormányzatnak.

2,1 milliárd forintot juttat a kormány a X. kerületi önkormányzatnak, hogy abból rendezzék a Hős utca 15/A-B szám alatti ingatlan helyzetét – derül ki a Magyar Közlönyből. A támogatást külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül kapja az önkormányzat.

Arról az ingatlanról van szó, amely köré októberben a kőbányai önkormányzat csaknem kétmillió forintból kerítést emelt, a hivatalos tájékoztatás szerint azért, hogy megakadályozzák, hogy teherautóval illegálisan hordják oda a szemetet. A házak így is borzalmas állapotban vannak, az ott élők kilátástalan helyzetével összefüggésben a drog is komoly problémát jelent.

A Magyar Nemzet korábban azt írta, a két házban a lakások nagyjából fele van a kerület tulajdonában, a többi magántulajdon. A vezetés célja, hogy az utóbbi lakásokat is megszerezzék, majd kiürítsék és elbontsák a nyomorúságos állapotú házakat.

Valakinek meg kellett halnia, hogy mindenki a Hős utcára figyeljen
Augusztus óta fokozott figyelem irányul két kőbányai háztömbre, pedig az ott kialakult helyzet már évek óta feszítő. És nem csak egy Hős utca van Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik