Pénzügy

Hat év alatt megháromszorozódhatott a banki költség

internet-bankolas(210x140)(3).jpg (internet bank, mobiltelefon, átutalás, )
internet-bankolas(210x140)(3).jpg (internet bank, mobiltelefon, átutalás, )

Öt év alatt – számolta ki az Azénpénzemhu – 48 százalékkal drágultak meg a KSH adatai szerint a pénzügyi szolgáltatások. Ennyivel kellett tavaly decemberben többet fizetni a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése előtti év decemberéhez képest. Ez a szám azonban nagyon félrevezető a szakportál szerint. Benne vannak ugyanis a tehetősebbeknek igazán bombázó feltételekkel kínált megoldások, és azok a már nem nyitható számlák is, amelyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kemény fellépése következtében nyújtanak a tranzakciós illeték bevezetése előtti időket idézően jó feltételeket. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a „pénzügyi rezsicsökkentés” lehetővé tesz havi 150 ezer forint díjmentes felvételét, jegyezték meg.

Mint írták, a tranzakciós illeték bolondította meg a banki árazást. Egy átutalás akár ötször annyiba is kerülhetett 2013-ban, mint az azt megelőző (még tranzakciós illetéktől mentes) évben, az ATM-ek költsége pedig megkétszereződhetett. Még abban az évben ősztől a megemelt illetékre reagálásként még jobban elszálltak a díjak.

Megnézték azt is, mi a helyzet, ha valaki 25 ezer forintot utalt 5-6 évvel ezelőtt, és most.

  • A telefonos utalás átlagdíja 130 forintról indult (még a tranzakciós illeték előtt), majd a következő évben 280 forint lett, mostanra pedig 415 forint körüli.

Ugyanennél az összegnél

  • netes átutalás mellett az induló átlagos 78 forint 2013-ra 122 forintra emelkedett, tavaly év végén pedig már elérte a 231 forintot.

A szakportál tapasztalatai szerint aki szeretné banki kiadásait kordában tartani, annak egyre több tényezőre kell figyelnie. Szaporodnak ugyanis az „extra” elvárások, a feltételek pedig egyre bonyolultabbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik