Pénzügy

Visszahoznák a 13. havi nyugdíjat

Az MSZP benyújtotta erről szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek.

Korózs Lajos képviselő a javaslatot azzal indokolta, hogy több mint egymillióan élnek a nyugdíjas létminimum alatt, az idősek mintegy fele kap havi 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat. Mint mondta: az MSZP javaslata szerint már decemberben ki lehetne fizetni plusz egyhavi juttatást azoknak, akik az elmúlt évben már legalább egy napot nyugdíjasok voltak, kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesülőket.

A juttatás összegét az előző évi átlagos öregségi nyugdíj mértékében, azaz 120 ezer forintban állapítanák meg, ennyi pénzt kapna az is, akinek 120 ezer forintnál alacsonyabb a nyugdíja.

Korózs Lajos közölte: az MSZP nem tett le a rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőségekről szóló indítványáról sem, bár ezt a fideszes többség a múlt héten leszavazta az Országgyűlésben. Javasolják továbbá a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak, a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjak áttekintését, kezdeményezik a szolgálati nyugdíjak bevezetését.

Korózs: Orbánék átverték a nyugdíjasokat
Szerinte csak propagandafogás volt a több pénzről szóló ígéret.

Mint mondta, az MSZP a választási programjában, amit szombaton fogad el a választmány, azt javasolja, hogy emelkedjen duplájára az öregségi nyugdíj legkisebb összege, ami kilenc éve 28 500 forint.

Emellett az árakat és béreket is figyelembe vevő nyugdíjemelést javasolnak, mert a csak inflációkövető indexálási technika kettészakítja a társadalmat.

Az MSZP a munkaerőhiány miatt eltörölné a nyugdíj melletti munkavégzés minden korlátját, visszaállítaná a járulékplafonról szóló szabályozást, mert ennek hiánya milliós nyugdíjakat tesz lehetővé.

Nagyon ráfizethetünk a milliós nyugdíjakra
Amennyit most nyer a kormány a nyugdíjplafon eltörlésén, annak duplájába kerülhet a mohósága.

Korózs Lajos közölte: a közgyógyellátásban a havi gyógyszerkeret 9 éve változatlan 12 ezer forintos összegét 18 ezerre növelnék, a krónikus betegségben szenvedő, 65 év feletti, nagyon alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek ingyen biztosítanák a gyógyszereket. Az ápolási díjat 80 százalékkal megnövelnék. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik