Közélet
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Elmarad az MSZP kongresszusa

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 12. 01. 15:52

Azt december 9-ére tervezték, de akkor a párt inkább a választási programját mutatja be.

Az MSZP közölte, hogy a párt „Tegyünk igazságot” című programját december 9-én mutatja be a választóknak. Annak középpontjában az igazságos ország megteremtése áll, szemben a Fidesz által épített szegényellenes, az országot kifosztó politikával.

Az eredetileg jövő szombatra tervezett kongresszust a jövő év elején tartják meg, amikor – a szocialisták szándékai szerint – bemutatják a demokratikus ellenzéki pártok közös ajánlatát Magyarországnak.

Az MSZP szerint mindenkire szükség van, aki Magyarországért akar tenni, aki hisz a demokráciában, az európai Magyarországban és hajlandó dolgozni azért, hogy több millió magyar jobban éljen a jövőben, mint ma.

Kunhalmi kampányarc lesz

Molnár Gyula elnök javaslatára az MSZP Országos Elnöksége úgy döntött, hogy Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, a párt budapesti elnöke lesz az MSZP választási programjának arca.

Kunhalmi Ágnesnél élő adásban pattant el a húr
A szocialisták budapesti elnöke igen vehemensen érvelt az ellenzék összefogása mellett.

Az MSZP küldöttsége pénteken újra tárgyalt a Demokratikus Koalícióval, bemutatta javaslatát az ellenzéki együttműködésre. Az MSZP továbbra is közös ellenzéki listát, közös miniszterelnök-jelöltet és közös képviselőjelölteket szeretne, mert matematikailag így van legnagyobb esély a kormányváltásra – a koordinált indulás 27 körzet feladását jelentené – írták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.