Pénzügy

A kormány szerint 170 ezret spóroltunk családonként a rezsicsökkentéssel

A kormány szerint többet spóroltak a családok a rezsicsökkentéssel, mint amennyi extraprofitot vittek ki a multinacionális közműszolgáltatók.  

Amióta huszonöt százalékkal csökkentette a kormány a gáz, az áram és a távhő árát, a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg a rezsicsökkentéseknek köszönhetően,  összesen pedig mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál 2013 eleje óta.

Emlékeztetőül: a visszaállamosított magánnyugdíjvagyon 3 ezer milliárd forint körüli értéket tett ki.

Ez az összeg nagyobb annál a nagyjából 1000 milliárd forintnál, amit a multinacionális közműszolgáltató társaságok  2010 előtt extraprofitként összesen kivittek az országból – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

Hogy valójában nyertünk, vagy vesztettünk-e a rezsicsökkentéssel, azt ebben a cikkben boncolgattuk tavaly:

Számlákkal bizonyítjuk, hogy kamu a rezsicsökkentés
Egy átlagos gázfogyasztó számlái világosan megmutatják, hogy rizsa a rezsicsökkentés. Csak vissza kell menni a kormányváltás előttig. Valójában nem megtakarításról, hanem túlfizetésről van szó.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a szolgáltatók teljesítették a tárolók feltöltésével kapcsolatos kötelezettségüket október 16-ig. A törvény szerint az elmúlt tíz év legnagyobb fogyasztásának a hatvan százalékát kell tartalékolni. Az ármérsékléseknek köszönhetően tavaly Magyarországon volt a harmadik legalacsonyabb az áram ára és a negyedik legalacsonyabb a gáz ára az Európai Unióban – jegyezte meg az államtitkár.

A rezsicsökkentés védelmet adott a családoknak, könnyebbé tette a megélhetést – hangsúlyozta Aradszki András, aki azt is részletezte, hogy a harminc napon túli hátralékosok száma 45 százalékkal csökkent a különböző szolgáltatásoknál, a tartozások összege 83 milliárd forintról 46 milliárdra esett 2013 óta. A kikapcsolt szolgáltatások száma is jelentősen, 57 százalékkal mérséklődött: míg a rezsicsökkentés indulásának az évében 137 ezer lakossági fogyasztó volt kikapcsolva, addig idén 59 ezer ez a szám.

Az államtitkár szerint az ellátás biztonsága is javult az elmúlt években azon keresztül, hogy állami kézbe kerültek azok a szolgáltatók, amelyek a legnagyobb hatással vannak a lakossági egyetemes szolgáltatási piacra. A közműrendszerek nagy része mellett a gáztároló kapacitások is állami tulajdonba kerültek – tette hozzá. Mint mondta, a jövőben sem szabad hátradőlni, az olcsó energia biztonságos ellátásához a paksi bővítés is hozzájárul. Emellett megvívjuk a küzdelmünket a brüsszeli bürokratákkal is, akik Magyarországtól el akarják venni azt a jogot, hogy maga határozhassa meg az energiaköltségeket – tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e további rezsicsökkentés, Aradszki András elmondta, hogy az energiaárakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal állapítja meg, a hivatal rendszeresen elemzi a költségeket. Amennyiben a felülvizsgálat azt mutatja ki, hogy van tér további rezsicsökkentésre, akkor azt a kormány meglépi – szögezte le.

Ha már rezsicsökkentés:

Óriási energiát ölt az állam abba, hogy eltitkolja, mennyit nyert a rezsicsökkentés alatt
Eddig a súlyos bírságok, és a bírósági ítéletek nem hatották meg az állami földgázcéget, hogy kiadja, kitől és mennyiért vásárolt. Most változhat a helyzet.

Kiemelt kép: Aradszky András, a Kereszténydemokrata néppárt képviselője szólal fel napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 20-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik