Pénzügy

Megvan, melyik iskolában tanít a sikkasztó fideszes tanár

A Klik szerint a jogszabályoknak megfelelően alkalmazzák.

A budapesti Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozik napközis tanárként Király András, aki előző munkahelyén az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnáziumban az iskolai alapítvány pénzéből folyamatosan zsebre tett – írja a HVG. A pénzt a szülők gyűjtötték össze a gyerekek táboroztatására, kirándulására és tanulmányi jutalmakra, és azt az alapítvány kuratóriumi tagjaként Király kezelte. Őt egyébként csak „nagy fideszesnek” hívjak, mivel régóta Belváros-Lipótváros Önkormányzatánál a Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottságnak fideszes tagja.

Sajtóértesülések szerint Király a pénz egy részét május óta visszafizette, de egy belső átvilágításon kiderült, hogy ezen felül is voltak tartozásai. A tanár azt ígérte, hogy megtéríti a a 436 ezer forintos tartozását, de erre hiába szólították fel június elején, az elmúlt négy hónapban nem fizette vissza a gyerekek pénzét. Az alapítvány akkor feljelentést tett, a nyomozás határideje november 15-e, a rendőrség annyit árult el, hogy egy főt gyanúsítottként hallgattak ki sikkasztás bűncselekmény miatt.

A HVG kedden arról írt, hogy a tanár továbbra is iskolában dolgozik és ez a Klebelsberg Központ (Klik) is elismerte, azt azonban nem árulták el, hogy hol. Hozzátették: Király András alkalmazása a jogszabályoknak megfelelően történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik