Pénzügy

Deutsch Tamás feljelentette Gyurcsány Ferencet Brüsszelben

Helyreigazítás

2017. október 12. napján a 24.hu weboldalunkon közölt, „Deutsch Tamás feljelentette Gyurcsány Ferencet Brüsszelben” című cikkünkben – az Index.hu írása nyomán – azt a valótlan tényt állítottuk, hogy a Gyurcsány Ferenc által Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben indított peres eljárás Orbán Viktor pervesztességével zárult és perköltséget kellett fizetnie, valamint nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie Gyurcsány Ferenctől. A cikkben említett tényállítás ellenkezője az igaz, vagyis az, hogy az említett peres eljárásban született jogerős döntés alapján Orbán Viktor pernyertes, míg az Altus Zrt. pervesztes lett, azaz Orbán Viktornak nem kellett sem perköltséget fizetnie, sem pedig nyilvánosan bocsánatot kérnie Gyurcsány Ferenctől, azonban az Altus Zrt.-nek perköltséget kellett fizetnie Orbán Viktor miniszterelnök számára.

 

(A másodfokú ítéletről, amely megváltoztatta az elsőfokú, az Altus Zrt. számára kedvező ítéletét, korábban beszámoltunk. – A szerk.)

Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az 1,5 milliárd forintos uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van, írta az MTI.

Deutsch Tamás érvelése szerint:

  • Gyurcsányék cége, az Altus a korábbi években nyert uniós projekteket.
  • Az Altus idén kölcsönadott Czeglédy Csaba cégének.
  • Czeglédy büntetőeljárás alatt áll adócsalás és más vádak miatt.

Az EP-képviselő azt is felrója, hogy Czeglédy jogászként korábban képviselte az Altust is bizonyos meg nem nevezett ügyekben, illetve Gyurcsány a cége nyereségéből támogatja a pártját. Azt mondta, hogy:

Nincs példa Európában arra, hogy egy volt miniszterelnök, egy jelenleg is aktív politikus tulajdonában lévő magánvállalat az európai adófizetők pénzéből 1,5 milliárd forintnyi megbízást kapjon. Gyurcsány Ferenc pedig a cége nyereségéből támogatta a saját pártját.

A bíróság szerint Orbán hazudott Gyurcsány cégéről
Az Altus első fokon pert nyert a miniszterelnök ellen, akinek 270 ezer forintot kell fizetni, és nyilatkozatban sajnálkozni.

A Demokratikus Koalíció közleményben úgy válaszolt: Deutschnak nem sikerült elsajátítania a nyilvános cégpapírok értő olvasásának képességét. „Két Altus nevű cég létezik. Az Altus Befektetési Zrt. valóban kötött megbízást az EU-val, igaz, a Deutsch által említett másfél milliárd forint töredékéért. E hazugság tényét a bíróság már jogerősen megállapította. (…) Állításának lényege is hazugságon alapul, hiszen Czeglédy Csabának nem az Altus Befektetési Zrt., hanem az Altus Portfólió Kft. adott pénzt, amelybe egyetlen fillér sem jutott az EU-s megbízás ellenértékéből. Az Altus Portfólió Kft. ipari és pénzügyi befektetéseket kezel, tanácsadással egyáltalán nem foglalkozik. A kölcsön forrása tehát nem tanácsadói tevékenység pénzügyi eredménye, hanem az Altus befektetési tevékenységéhez kötődő források” – közölte ellenzéki párt, és egyúttal azt is: pert indítanak Deutsch-csal szemben.

Soros György ördögi

Deutsch csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt is kifejtette, hogy az EP-ben „Soros-jelentés készül”, hogy a magyarországi ellenzéket megerősítsék vele. Ezt annak kapcsán mondta, hogy várhatóan jövő szeptemberben szavaz az EP plenáris ülése a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről.

A „sátáni Soros-tervet” emlegető KDNP-s Aradszki András szavaira a fideszes EP-képviselő úgy reagált: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel ért egyet, aki ezeket a szavakat a népszórakoztatás műfajába sorolta. Az azonban tény, hogy „Soros György ördögi”, mondta Deutsch Tamás az MTI tudósítása szerint.

Korábban Deutsch Tamás azt mondta lapunknak Soros György kapcsán, hogy ne csináljunk Krisztusból bohócot. Ezt arra értette, hogy senki ne gondolja, hogy a Fidesz szerint a világon egyetlen főgonosz van, és őt úgy hívják, hogy Soros György. Illetve azt is elárulta nekünk az alábbi interjúban, hogy biztos forrásból tudja: Soros engesztelhetetlenül gyűlöli Orbánt.

Deutsch: Soros György úgy utálja Orbánt, mint a szikkadt szart
Orbán bezzeg mindig a köteles tisztelet hangján beszél a milliárdosról – állítja a Fidesz EP-képviselője. Aki szerint Áder kissé széplelkű, és leírathatja Mórickával ezerszer, hogy nem káromkodunk, ettől még nem fog megváltozni a közbeszéd.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik