Pénzügy

A NAV úthengerként mehet rajtunk keresztül jövőre

Nehezítik a végrehajtási eljárások megakasztását: a jövőben meg kell jelölni a sérelmezett végrehajtói intézkedés mellett azt is, hogy az intézkedés megsemmisítését vagy megváltoztatását milyen okból kérelmezik. A végrehajtási kifogásnak pedig nem lesz halasztó hatálya – hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.

A Mazars adótanácsadó cég korábbi hírlevelében is leírták már: jelenleg az adózó által benyújtott első méltányossági kérelem alapján a végrehajtás szünetel annak elbírálásáig. A jövőben viszont kizárólag az esedékességet megelőzően, illetve az azt követően 8 napon belül benyújtott fizetési kedvezményi kérelemre szünetel majd a végrehajtás. Kedvező lehet viszont, hogy az esetleges fizetési kedvezményi kérelmeket is a NAV bírálhatja majd el.

A lakás is könnyebben rámehet a tartozásra

Új rendelkezés, hogy:

  • A jövőben 500 ezer forint alatti tartozásnál is dobra verhetik a hátralékos magánlakását, ha az nem szolgál közvetlenül lakhatást.
  • Lefoglalhatják a házastársi közös vagyonba tartozó járművet is.
  • Az új törvény végrehajtható okiratnak minősíti továbbá a NAV javára fizetési kötelezettséget megállapító jogerős bírósági határozatot, illetve egyezséget is.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy az adóhatóságnak nem kell többé a végrehajtás érdekében külön határozatot hoznia, vagy a bíróságtól végrehajtási lap kiállítását kérnie.

Mivel a NAV 2018. január 1-jétől általános végrehajtási hatósággá válik (például ők foglalkoznak majd az elrendelt épületbontásokkal is), sokak bőrére mehetnek ezek a rendelkezések. A Mazars szerint kérdés, hogy mindez a gyakorlatban miként fog működni, különösen azokban az esetekben, amelyekben a végrehajtás különleges szakértelmet vagy felszerelést igényel.

Az adó beszedése, a kibúvók lezárása logikus, és sokak által jogosan megfogalmazott igény. Nehéz azonban elképzelni, hogy a hatóság sohasem téved, és kivétel nélkül mindig azokra sújt le, akik ezt megérdemlik. Az adóellenőrzés jogorvoslati lehetőségeinek korlátozása pedig mintha éppen ezt sugallná – állapítják meg.

És ezt olvasta? Szintén jövő évi változás lehet a törvénytervezetek alapján:

adózás (adózás)
Kellemetlen meglepetés érheti a vállalkozásokat
Jelentős változásokat hozhatnak az adóellenőrzéseknél az új eljárási szabályok.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik