Pénzügy

Egyre többen járnak magánorvoshoz

Ez nem is csoda, hiszen egy felmérés szerint a válaszadók jelentős része, 48 százalék elégedetlen az állami egészségüggyel.

Az OTP Egészségpénztár tagjai a tavalyi évben mintegy 2 milliárd forintot költöttek magán-egészségügyi kezelésekre, ami közel 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket – derült ki az OTP Egészségpénztár megbízásából készült felmérésből.

A hazai egészségpénztári piac mintegy negyedét képviselő intézménynél az egyéni befizetések közel 50 százaléka az elmúlt négy évben realizálódott. Az elmúlt két évben pedig jelentős fordulat állt be a befizetések terén. Vagyis egyre többen veszik igénybe a magán egészségügyi szolgáltatásokat.

Ez nem is csoda, hiszen a felmérés szerint a válaszadók jelentős része, 48 százalék elégedetlen az állami egészségüggyel. Közülük legtöbben a hosszú várakozási idők miatt pártoltak el az állami egészségügytől. A magyar munkavállalók ugyanis évente átlagosan 1,5 napot töltenek orvosi vizsgálatokon. Ezeket a napokat a legtöbbször rendes szabadságként veszik ki, ahelyett, hogy pihenéssel töltenék.

Leitner György a szolgáltató vezérigazgatója elmondta:

Kutatásaink azt mutatják, hogy az utóbbi három évben egyre több páciens fordult a magán egészségügyi szektor valamelyik szolgáltatójához. A betegek attitűdje hangsúlyos változáson ment keresztül az elmúlt időben, a magán egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó egyre erősebb igény már nemcsak a fővárosban, hanem országszerte is megfigyelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik