Pénzügy

Gyengült a forint az MNB belső ügyei miatt

Hirtelen 309,66-ig gyengült a forint, miután az MNB hétfőn bejelentette, hogy Nagy Márton a jövőben nem felel majd alelnökként a pénzügyi stabilitásért, csak a hitelezésért és a monetáris politikáért – írta a Portfolió.

Mint azt elsőként megírtuk, Nagy Márton alól egymás után húzzák ki a területeket az MNB-ben, mivel Matolcsy György és Nagy Márton viszonyában 2016 elején törés következett be. Miután megírtuk, hogy elveszítheti a tőzsdeelnökséget is, és el fogják venni tőle a bankrendszer stabilitásával foglalkozó úgynevezett makroprudenciális területet is, Nagy Márton mindent cáfolt, ám két napra rá mégis lemondott a BÉT elnökségről, és azt is bejelentették, hogy a jövőben nem ő felel majd alelnökként a pénzügyi stabilitásért.

Közben a dollár megint erősödik kicsit, ami különösen rossz hír az olyan sérülékeny feltörekvő piaci devizáknak, mint például a török líra. A dollár most 291,44-nél, míg a svájci frank 289 forint közelében jár.

(Képünkön Nagy Márton látható)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik