Belföld

Matolcsy ordas nagyot kamuzott a kormány elleni amerikai puccskísérletről

Semelyik magyar titkosszolgálatnak nincs saját műveletből származó információja Matolcsy György jegybankelnök összeesküvés-elméletének alátámasztására – ez derült ki az Index információi szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén, ahol a jegybankelnök súlyos vádjaira vártak egyértelmű bizonyítékokat az ellenzéki képviselők.

Matolcsy konkrétan az Egyesült Államokat vádolta puccskísérlettel, amit az USA budapesti nagykövetsége gyorsan visszautasított. Ezt követően ellenzéki képviselők bizonyítékokat követeltek Matolcsytól, Mesterházy Attila feljelentést tett, Molnár Zsolt (MSZP) és Szél Bernadett (LMP) pedig a nemzetbiztonsági bizottság előtt kért tájékoztatást, amit ma meg is kaptak.

Molnár Zsolt az ülést követően az Indexnek elmondta: a katonai titkosszolgálatnak semmiféle információja nincsen Matolcsy állításának alátámasztására. Márpedig a jegybankelnök a beszédében „titkosszolgálati és katonai” forgatókönyvre hivatkozott. Utóbbival tehát Matolcsy egészen biztosan nem mondott igazat.

Hungária, Quaestor, konteó

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Matolcsy György jegybankelnök múlt hét szerdai parlamenti meghallgatása során egy olyan éveken át húzódó, a magyar kormány megbuktatására irányuló támadást vázolt fel, amelyet a jegybank elnöke által pontosan meg nem határozott szereplők a jegybankon keresztül hajtottak végre. Matolcsy arról beszélt, hogy

egy NATO-tagország szándékosan bankpánikot keltett, hogy így ingassa meg az Orbán-kormányt.

2015-ről szólva elmondta: előbb a Hungária, majd a Quaestor nevű csalárd cég “dőlt be”, mert a jegybank új vizsgálati módszerével megtalálta a 10-15 éve “felhalmozott trükköket”, amelyek révén sok százmilliárdot vettek el az emberektől. Úgy fogalmazott: ami történt,

egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el.

Matolcsy György ezt úgy magyarázta, hogy az MNB megtalálta volna a csalárd brókercégeket, mert már ott voltak a cégeknél, de nem mindegy, mikor. Nem mindegy, hogy január-márciusban találták meg vagy májusban – mondta. Szerinte azért találták meg 2015 elején, mert

valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik