Pénzügy

Tudta? Vannak, akik szerint tényleg jobb lesz nyugdíjasként

A Vienna Life Biztosító több mint 600 fő megkérdezésével elvégzett online kérdőíves kutatásában többek között azt vizsgálta, hogy az emberek milyen egzisztenciára számítanak idősebb korukban, honnan lesz pénzük nyugdíjasként, továbbá mit hallottak az állam által támogatott nyugdíj-előtakarékossági konstrukciókról.

Vannak, akik szerint még jobb is lesz nyugdíjasként

Valóban általánosan elfogadott vélekedés hazánkban, hogy a nyugdíjasoknak lejjebb kell adniuk korábbi életszínvonalukból? Erre is kitért a decemberi kutatás, amely szerint a több mint 600 megkérdezett 38,4 százaléka az aktív éveihez képest alacsonyabb életszínvonalat vár nyugdíjasként. A válaszadók 52,5 százaléka azonban nem számít anyagi visszaesésre idősebb korában, sőt, még olyanok is vannak, akik szerint a nyugdíjba vonulás után javul majd a pénzügyi helyzetük – igaz, ezt 100-ból mindössze nagyjából 5-en gondolják.

A családjukra számítanak a legkevesebben

Nyugdíjasként mi biztosítja majd az anyagi biztonságot? Erre a kérdésre több választ is megjelölhettek a kérdőívet kitöltők. A legtöbben azt ikszelték be, hogy számukra az addig összegyűjtött megtakarításaik jelentik majd a stabilitást idősebb korukban, a második legtöbb szavazat viszont még mindig az állami nyugdíjra érkezett. Harmadik helyen vannak azok, akik vagyonuk felélését (például ingatlanjuk eladását, kisebbre cserélését stb.) tervezik, és legkevesebben azt a választ jelölték meg, hogy a családjukra támaszkodnának majd aktív éveik után.

Itt az alkalom az állami támogatás növelésére!

Az ügyfelek a hazánkban elérhető három nyugdíj-előtakarékossági konstrukció segítségével összesen évi 280 ezer forint adójóváírást kaphatnak. A kutatásból az is kiderült, hogy a 20 százalékos adójóváírás összegének növelése érdekében a több mint 600 megkérdezett 14 százaléka fizet be idén extra pénzt nyugdíjbiztosításába, legtöbben 50 ezer forint alatti összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik