Pénzügy

Egyre drágábbak a használt lakások – csökkent az árkülönbség az újakhoz képest

elado-lakas(210x140)(1).jpg (eladó lakás, )
elado-lakas(210x140)(1).jpg (eladó lakás, )
Jóval kisebb lett az új és a használt lakások közötti árkülönbség az elmúlt két évben. Budapesten egy 50 négyzetméteres új lakást egy használt lakás 130 százalékáért lehet megvenni a novemberi átlagárak alapján, pedig két évvel ezelőtt még a használt lakások másfélszeresét kellett érte adni. A vidéki nagyvárosokban most novemberben 150 százalékos, korábban pedig kétszeres volt a szorzó. Azaz a fővárosban és vidéken is záródik a lakáspiaci árolló - derül ki az ingatlan.com több mint százezer hirdetésen alapuló elemzéséből.

Látótávolságba került az eddiginél kiegyensúlyozottabb lakáspiac: az utóbbi két évben jelentős drágulást elérő használt lakások után az új lakások szegmense is megkezdte a felzárkózást, és egyre nagyobb szerepet kap a hazai ingatlanpiacon. Az új lakások piacának élénkülése több dologból is világosan látható.

Bár nemzetgazdasági szinten a beruházások a harmadik negyedévben 9,3 százalékkal csökkentek, a lakásépítéseket és -felújításokat is magában foglaló ingatlanügyletek területén 8,6 százalékkal nőtt a beruházási teljesítmény.

Ez összefüggésben van azzal, hogy az új lakásokra kiadott építési engedélyek az idei első háromnegyed évben a triplájára nőtt – derül ki az ingatlanos portál friss elemzéséből, amely több tízezer hirdetés alapján vizsgálta meg, hogy miként alakult az árolló, azaz a használt és új lakások közötti különbség az elmúlt két évben.

150-ből 130 százalék lett

A budapesti piacon adataik szerint a november végi átlagos négyzetméterárak alapján durván 29 millió forintba került egy 50 négyzetméteres új lakás, ami egy ugyanekkora használt lakás árának 130 százalékának felelt meg. Korábban jóval nagyobb volt a különbség: tavaly novemberben egy használt lakás árának a 139 százalékáért, durván 25,5 millió forintért lehetett megvenni egy ekkora új fővárosi lakást. 2014-ben pedig az új lakás majdnem 22 millió forintba került, ami akkor 150 százaléka volt egy használt lakás árának.

Az ingatlanos portál szakértője, Balogh László szerint az árolló csökkenésével párhuzamosan a kínálat is jelentősen nőtt. Ha a 2014 november végi szintet vesszük alapul, akkor az új lakások kínálata azóta 60 százalékkal nőtt, a használtaké pedig 51 százalékkal emelkedett.

Vidéken markánsabbak a különbségek

A vidéki megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban még nagyobbak a különbségek, ha az árakat nézzük. Elemzésük szerint idén november végén egy új 50 négyzetméteres lakás 17,4 millió forintos átlagára a használtak másfélszeresét jelentette. Ezzel szemben 2015 novemberében egy használt lakás 173 százalékát, 2014-ben pedig közel a dupláját kellett kifizetni ugyanezért.

Országos tendenciának tűnik a használt és az új lakások közötti árkülönbségek csökkenése, azonban ez nem változtat a tényen, hogy az új lakások vásárlóinak türelmesnek kell lenniük. A napokban eladott tíz új építésű ingatlanból kilencet csak 2017-ben vagy 2018-ban fognak tudni átadni a beruházók – értékelte a folyamatokat Balogh László.

Visszafogottság, kivárás az év végén

A szakember az árolló záródásáról azt is elmondta, hogy annak elsősorban az elmúlt két évben bekövetkezett használtlakás-piaci forgalom- és áremelkedés az oka, az új lakások piaca ugyanis még a nagy boom előtt áll. A 2016-os ingatlanszezon gyakorlatilag véget ért: az árak idén már nem nőnek tovább, és ahogy az lenni szokott az év utolsó hónapjában a kereslet is érezhetően visszaesett.

A használt lakások piacán korábban 150 ezer adásvételt várt a szakma, ám lehet, hogy ezt a szintet nem sikerül elérni.

Legfőképp azért, mert a vásárlók kivárnak: sokan arra kíváncsiak, hogy a 2017-ben átadásra kerülő új lakások lejjebb tudják-e nyomni a használt lakások árait. Emiatt néhány ezer lakásvásárlás átcsúszhat a következő évre – mondta a szakértő.

Ugyanakkor Balogh László szerint korai temetni a használt lakások piacát, mert a visszafogottság könnyen átmeneti lehet. A jövő év első felében várhatóan még nem adnak át nagy tömegben új lakásokat, így ezek még nem fogják tudni csökkenteni a használt lakások árait sem.

Még tovább nőhetnek a használt lakások árai

Az ingatlan.com szakértője szerint a tavaszi hónapokban – márciusban és áprilisban –  számottevően felfutó kereslet pedig alig érezhetően, de még tovább növelheti a használt lakások árait.

2017 egyértelműen az új építésű lakások éve lesz az ingatlanpiacon, ami egyben azt is jelenti, hogy a használt lakások árai vélhetőleg már nem emelkednek olyan drasztikus ütemben mint az elmúlt két évben – foglalta össze várakozásait Balogh László.

A szakember felhívta a lakásvásárlók és eladók figyelmét arra is, hogy ezekből a tendenciákból egyelőre még nem lehet kiolvasni az árcsökkenést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik