A Miniszterelnökségnek furcsa lett, hogy sokan jelentkeztek egy uniós pályázatra, ezért idő előtt lezárta a tendert – írja pénteki számában a Világgazdaság.
Egy mezőgazdasági pályázathoz kapcsolódó, nem mezőgazdasági pályázatra péntek estig lehetett volna jelentkezni, ám a Miniszterelnökség kiszúrt valamit.
Az lett gyanús, hogy a 14 milliárdos kerettel meghirdetett pályázatra mintegy százmilliárd forintnyi igény érkezett. Bár ekkora mértékű túljelentkezés természetesen más pályázatoknál is előfordul, a Világgazdaságnak nyilatkozó Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztési államtitkár szerint felmerült, hogy “egy jól körülhatárolható pályázatíró maffia próbálhatott rákapcsolódni a kiírásra”.
Az internet világában “túlterheléses támadásnak” hívnak egy módszert, hogy így okozzon kárt a szervereknek. Internethasonlattal szólva itt is ezt történhetett: a szervező pályázatíró cégek összehangolták az ajánlataikat, hogy valaki a megbízottjaik közül biztosan nyerjen.
És hogy mi tűnt még fel a Miniszterelnökségnek? A cikk szerint “a minimális elvárás az, hogy az igényléshez helytálló üzleti terv is szükséges, ennek figyelembevételével pedig képtelenség, hogy egy-egy személy a kiírástól számított rövid időn belül ilyen sok megalapozott üzleti tervet tudna kidolgozni”.
Ráadásul a helyi vidékfejlesztési hivatalokhoz olyan jelzések is beérkeztek, hogy olyan személyek kérték támogatást, akikről “a helyiek pontosan tudják, képtelenek lennének önálló vállalkozás vitelére, vagy épkézláb üzleti terv kigondolására”.
Ezért a pályázatot lezárták és az eddig benyújtottakat ellenőrizni fogják, hogy melyekben található nagyfokú hasonlóság.