Pénzügy

Kamara: rövid távú gondolkodás, ha egy vállalkozó számon kéri a kamarát

parragh lászló (Array)
parragh lászló (Array)

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Heti Válasznak adott interjúban azt mondta, hogy szerinte jobban meg kéne sarcolni a magánklinikákat. Hiszen:

A magánellátásban dolgozó orvosok olyasmiért is külön pénzt kérnek, amit amúgy OEP által finanszírozott eszközzel végeznek. De itt sem a pénztárgép a megoldás, jobb lenne például licencdíjat szedni egyes egészségügyi ágakban, amelyet a magánszolgáltatóknak be kell fizetniük.

Parragh annak a szakmai véleményének is hangot adott, hogy szerinte rövid távú gondolkodásra vall, ha egy vállalkozó számon kéri a kamarát, hogy mit kap személy szerint a befizetett forintjaiért.

Úgy vélte, a kamara 10 milliárdos bevételének csak elenyésző hányada származik regisztrációs díjból, vagyis nem ez finanszírozza a működésüket.

A gazdaság meg akkor lesz sikeres, ha a gazdaságszervezés is az, ebben vesz részt a kamara, lobbiznak a kormánynál a kis szolgáltatók és üzemek érdekében, közel ötven program megalkotásában, végrehajtásában vettek már részt. Szerinte az általuk szorgalmazott duális képzés eredményei is őket igazolják.

(Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik