Gazdaság

Semjén és Lázár kötelezővé tenné a kamarai tagságot a vadászoknak

semjén lovon (semjén zsolt, )
semjén lovon (semjén zsolt, )

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke közös törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben, amelyben minden vadásznak előírnák a kötelező kamarai tagságot – írta a Napi.hu.

A két, közismerten vadászatkedvelő politikus a vadászati kamaráról szóló törvény módosítását kezdeményezte. Az alig pár oldalas javaslat többletjogosítványokat ad a kamarának. A képviselők szerint a jövőben vadászjegy, vagyis vadászati engedély csak a Országos Magyar Vadászkamara tagjainak lehet kibocsátani.

A jegyeket eddig is a kamara bocsátotta ki, ám nem volt feltétel a kamarai tagság. A vadászjegyet öt évre bocsátják ki, de azt évente meg kellett újítani. Annak a vadásznak, aki rendelkezik érvényes vadászjeggyel, záros határidőn belül – a törvény elfogadását követő 30 napon belül – be kell lépnie a kamarába.

A törvényjavaslat indoklása szerint azért szükséges a kötelező kamarai tagság, mert “a fegyverhasználat fokozott felelősséggel jár, szigorú képzési – fegyelmi – etikai – egészségügyi követelményeket támaszt, amelyek betartása, a vadászat jellegénél fogva, a sportvadászok és hivatásos vadászok esetében egyaránt elvárt. E követelmények betartása és betartatása érdekében szükséges a meglévő szakmai kamarához való tartozás.” Vagyis a javaslatból nem derül ki, hogy valójában miért is van szükség a kötelező tagságra.

A törvényjavaslatot jobban megmagyarázhatja az a módosítás, amely szerint a jövőben a kamara a jelenlegi 50 százalékkal szemben a vadászjegy-bevétel 100 százalékát megtartatja, illetve a kötelező tagságból befolyó tagdíj-bevételeket is. Jelenleg egy vadászjegy 10 ezer forintért váltható ki, míg a kamarai tagdíj évente 4000 forint.

Ha ha egy javaslatot parlamenti képviselők magánszemélyként terjesztenek be – mint jelen esetben -, akkor az előzetes társadalmi vita megspórolható. A mostani javaslatot a két kormánytag nem a kormány nevében, hanem önállóan, KDNP-s, illetve fideszes képviselőként nyújtotta be.

Zárásként Esterházy Péter mondatát ajánljuk olvasóink figyelmébe:

A vadászat oké. A vadászati törvény szalonkakönnyítő megváltoztatása a nem oké.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik