Pénzügy

Tök ismeretlen bt. áll az Ybl-villa közbeszerzése mögött

Az Ybl-villát 2014 decemberében 4,6 milliárd forintért vette meg a PADA, az MNB egyik alapítványa. A villát felújítják, rendezvényközpontot nyitnak benne (látványtervek erre).

Az alapítvány közbeszerzést írt ki, amelynek eredményeként a projektmenedzseri feladatokat a Raw Development Kft. végzi, a műszaki ellenőri teendőket pedig a DVM Design Kft. látja el – közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A Raw Development Matolcsy unokatestvérének és az egyik MNB-alapítványt igazgató feleségének volt az ingatlancége. Egy év alatt több mint 100 millió forintnyi megrendelést bíztak rá a legfontosabb MNB-s ingatlanprojektek menedzselése céljából.

Az Ybl-villáért a cég idén március 31-ig több mint 60 millió forintot kapott a megbízásért, augusztusig pedig további 15 millió járt neki, holott a cég nemhogy ilyen kaliberű munkákat, de semmilyen referenciát sem tudott felmutatni.

Fábriné tök ismeretlen cége lett a nyerő

A Raw Development egyedüli tulajdonosa az a Lakásépítő T.2-Invest Ingatlanforgalmazó Kft. volt, amelyet 2001-es alapítása óta Szemerey Tamás és egy másik cégen keresztül felesége is tulajdonolt egészen 2013 végéig.

A cég 2013 augusztusa óta három magánszemély tulajdonában van, akik közül ketten Szemerey alkalmazottai voltak. Egyébként Szemerey bankja, a Növekedési Hitel Bank 465 millió forinttal hitelezi a Lakásépítő T.2-t.

A Lakásépítő viszont 2016. 8.hó 8-án (!!!!) kiszállt a cégből, így a Raw jelenlegi tulajdonosa a Faberco Bt., amelynek egyedüli beltagja Fábri Pálné az Opten céginformációs rendszere szerint – nézett utána a 24.hu.

A Fábriné tulajdonolta bt. főtevékenysége üzletviteli tanácsadás és teljesen ismeretlen a piacon. 2011-13 között nulla bevételük volt, 2014-ben 1 millió, tavaly 7 milliós forgalmuk volt. Vajon mit tudhat ez a kis cég, ami miatt ők nyerték az MNB-alapítvány közbeszerzését?

Természetesen ne legyenek illúzióink: a bt. kültagja Schiff György egyben a Raw Development ügyvezetője is. Schiff 2015 áprilisától ügyvezetője a Raw-nak, a Faberco-nak pedig 2011-től kültagja. Az általa igazgatott céget idén augusztusban vette meg a bt., ahol kültag.

A Raw vezetése büszke arra, hogy az építőipari konjunktúrában rejlő lehetőségeket megragadva a cégnek az elmúlt időszakban sikerült megvetnie a lábát a mérnöki szolgáltatások területén, céljai között pedig újabb piaci megbízások elnyerése és a mérnökállomány bővítése szerepel. A Raw új tulajdonosa e célok megvalósítása érdekében döntött a cég megvásárlása mellett

– írta korábbi közleményében a cég.

(MTI nyomán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik