Pénzügy

Nyugdíj: bajban lehetnek a katások

Tök jó, hogy van egy olyan igazán kedvező adózási forma, mint a kata, amivel (a legoptimálisabb esetben, havi 500 ezer forintos bevételnél) nyolcada annyi közteherrel lehet megúszni egységnyi jövedelemnél a társadalmi kötelezettségeket, mintha bérként kellene kifizetni.

A hosszú évekig főállású katások azonban könnyen a mesebeli tücsök szerepébe kerülhetnek nyugdíjas korukra, azaz

tisztes szegénységben tengethetik a napjaikat.

Soványka nyugdíjra számíthatnak

Alaphelyzetben (havi 50 ezer forint adó megfizetése mellett) a kata 81 300 forintos ellátási alapot jelent mindössze. Kevesebbet tehát, mint a minimálbér (111 ezer forint), és alig többet, mint a közmunkásbér (79 155 forint). A szolgálati időnél szerencsére 1 katás év egy évnek felel meg, hiába nem érte el az ellátási alap a minimálbért.

Kicsit jobb a helyzet, ha havi 75 ezer forint adót fizet a katás. Ekkor az ellátási alapja 136 250 forint, ami már magasabb a jelenlegi bérminimumnál (129 ezer forint).

40 év szolgálati idő után (a jelenlegi szabályok szerint) ennek a 81 300 (vagy 136 250) forintnak a 80 százaléka járhat majd a katás évek után nyugdíjként.

Problémát jelenthet

Szóval lehet élvezni a kedvezményes adózás előnyeit, de nem árt egy kicsit hangyaként gondolkodni, és félretenni a nyugdíjas évekre. Máskülönben a kedvezményes adózás minimális nyugdíjat/táppénzt fog eredményezni az adózóknál. Ami az egyénnek problémát fog jelenteni, és tegyük hozzá, az államnak is.

Nem tudni, hogy a 70 ezer fölötti számú főállású katás hogyan áll a kérdéshez, de remélhetőleg előbb-utóbb belefognak az öngondoskodásba.

A bökkenő az, hogy a katások csak saját magukra számíthatnak ezen a téren. Állami adó-visszatérítés ugyanis nem jár nekik úgy, mint a többi előtakarékoskodónak.

Adó-visszatérítés

A nyugdíjszámlán lévő összeget toldja meg az állam az adott évi egyéni befizetés 20 százalékával, de:

  • önkéntes nyugdíjpénztárnál (önypt) maximum 150 ezer forinttal,
  • nyugdíj-előtakarékossági számlánál (nyesz) legfeljebb 100 ezer forinttal
  • nyugdíjbiztosításnál pedig legfeljebb 130 ezer forinttal.

Aki mindhárom formában takarékoskodik, az pedig legfeljebb 280 ezer forint adó-visszatérítést kaphat összesen a számláira (nem elírás).

Ha nincs szja, nincs visszatérítés

Az adó-visszatérítés legfeljebb a magánszemélytől munkajövedelem címén befizetett éves szja alapján járhat vissza. Aki legalább minimálbérre van bejelentve, az pl. már ki tudja használni az önypt-nél a teljes évi 150 ezer forintos adó-visszatérítést (ha ehhez legalább évi 750 ezer forintot fizet be a nyugdíjszámlájára).

A gond az, hogy a katás jövedelem nem számít munkajövedelemnek. És hiába fizet a katázó adót, az nem számít szja-nak. Emiatt nem jár a kedvezmény.
Azon gondolkodtunk, mi lenne, ha bearányosítanák a katások által fizetett adót. Akkor annak feltételezett szja-tartalma alapján (havi 12 ezer forint) 144 ezer forintnyi adó-visszatérítésre lehetne lehetőségük. De szögezzük le: ilyen lehetőség nincs. És nagy valószínűséggel nem is lesz.

Saját döntés

Kérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, lehet-e esetleg ezen e téren változás. Válaszukból azt olvastuk ki, hogy nem. Mint írták, a kata a legapróbb mikrovállalkozóknak kínál minimális adminisztrációval járó, rendkívül kedvező adózási módot. A vállalkozó dönti el, hogy ezt az adózási formát választja-e, vagy esetleg az evát, illetve hogy marad az általános szabályok mellett.

A katás vállalkozásnak a legfeljebb havi 500 ezer forintos bevételéből mindössze 50 ezer forint közterhet kell fizetnie, amivel az iparűzési adón kívül gyakorlatilag a teljes adófizetési kötelezettségét letudta. Ez nemcsak hazánk, hanem az Unió egyik legkedvezőbb adózási módja.

A kataadó tehát egy speciális közteher, amely kiváltja a vállalkozás és a vállalkozó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és szociális hozzájárulási adóját, sőt a szakképzési hozzájárulást is. Ezért más adónemek (mint pl. az szja vagy a társasági adó) szabályai a katát választóknál nem alkalmazhatóak.

Az adószakértő sem támogatná

Ruszin Zsolt adószakértő, a Magyar Könyvelők Országos egyesületének alelnöke sem ért egyet az arányosítás ötletével. Az MKOE részéről nem támogatja, hogy a katázás tovább legyen bonyolítva kedvezményi rendszerekkel. Ahogy írta, az szja-univerzuma (szerencsére) nem korlátlan. A jövedelemadózásnak vannak modern változatai is, amelyek önálló utat járnak. Egyszerűbbek, de az egyszerűség oltárán fel kell áldozni néhány elemet a jövedelemadózásból – jegyezte meg.

Azt is hozzátette azonban, hogy szerinte az állam jóval kevesebbet ad annál, mintha valaki a +25 ezer forintból saját megtakarítást építene fel.

Korábban a Bankminitor.hu szakértője Takács Szabolcs is azon a véleményen volt, hogy pl. önkéntes nyugdíjpénztárban takarékoskodni akkor is érdemes, hogyha valaki egy fillér szja-visszaigénylést sem tud érvényesíteni. Ez vigasztalhatja a katásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik