Pénzügy

Bankkártyák megcsapolásával biztosította a nyári szórakozását egy férfi

Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki bankkártyák megcsapolásával biztosította a nyári szórakozását: az interneten vásárolta meg külföldiek bankkártyaadatait, majd azokkal vásárolt – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek.

Nem mindig sikerült a csalás

Martossy György közölte, a férfi 2014 elején egy internetes fórumon 50 amerikai dollárért vásárolta meg csaknem húsz külföldi állampolgár bankkártyaadatait. Azt követően mintegy fél éven keresztül folyamatosan végzett tranzakciókat a kártyákkal.
A vádlott jegyeket vásárolt több magyarországi nyári könnyűzenei fesztiválra, de a DVTK futballmérkőzéseire vagy az ország különböző helyein lévő aquaparkokba is negyvenes nagyságrendben igényelt belépőket. Ezen túl műszaki cikkeket, számítástechnikai berendezéseket is vett, a futárnak hamis adatokat adott meg és álnéven írta alá a szállítóleveleket.

A férfi a bankkártyák tulajdonosainak hétezertől kétszázötvenezer forintig terjedő összegű kárt okozott. Néhány esetben a csalás kísérleti szakban maradt, mert a tranzakció nem mindig volt sikeres – mondta a szóvivő.

Hozzátette: az ügyészség 18 rendbeli, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik