Pénzügy

Tőzsdéznek Matolcsyék: Tesla és Netflix-kötvényeket is vett a FERIDA

24.hu
24.hu

2016. 05. 31. 11:49

A jegybanki alapítványok befektetési cége egy hónap alatt 8,5 milliárdos portfóliót épített fel.
Korábban a témában:

Tavaly hozták létre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné alapítványai a pénzügyi befektetéssel foglalkozó FERIDA-t. A 20 milliárd forint közpénzzel kibélelt cég magyar állampapírok mellett többek között nemzetközi banki papírokba is elkezdett befektetni.

A Magyar Narancs kíváncsi volt arra is, hogy a portfólióban mekkora tételeket mozgatnak az alapítványi cég brókerei. A FERIDA közlése szerint május közepéig 16 millió dollár, 12 millió euró és 1 millió svájci frank névértékű értékpapírokat vettek, illetve tartottak, ami összesen nagyjából 8,5 milliárd forintnak felel meg.

Az eddigiekhez képest újdonság, hogy a magyar állam és a nemzetközi pénzintézetek mellett a FERIDA technológiai cégek papírjait is elkezdte venni. Május közepén az elektromos autókat gyártó Tesla Motors kötvényeiből egymillió dollár névértékben jegyzett papírokat (a lap feltevése szerint névérték alatt), az internetes televíziós szolgáltatást nyújtó Netflix kötvényeiből pedig félmillió dollárnyit vett.

Kérdés, törvényes-e, hogy egy közpénzből gazdálkodó cég nemzetközi tőzsdéken forgassa az adófizetők pénzét? A lap erre is kereste a választ. Azt írták, nem ismernek olyan törvényt, amely erre felhatalmazná akár az MNB-t, akár az általa létrehozott alapítványokat vagy azok gazdasági társaságait. Ellenkezőleg, az állami szféra vállalkozásai, a minisztériumok vagy más közszervek tulajdonában, ellenőrzése, felügyelete alatt álló gazdálkodó szervezetek a legkevésbé sem fektethetnek például acél- és olajipari nagyvállalatok vagy nemzetközi pénzintézetek papírjaiba.

A Feria később cáfolta, hogy tőzsdéznének, mondván, hogy a portfóliójukban nincsenek részvények. Hangsúlyozták: hosszú futamidőre vásárolva, tartós befektetésekkel kívánják növelni vagyonukat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.