Pénzügy

Évi százezer forintnyi készpénzesedhet a cafeteriából

A tervek szerint a magánszektorban adható 450 ezer forintos cafeteriát úgy alakítanák át, hogy abból 100 ezer forint készpénz lenne, 350 ezer forint pedig SZÉP-kártyára kerülne – jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón. (A 450 ezer forintot úgy kell érteni, hogy legfeljebb ekkora éves keretig adózhat kedvezményesen jelenleg a cafeteria. Ennél magasabb is lehet az összeg, de a 450 ezer forint feletti részre magasabb az adóteher.)

A közszférában pedig a 200 ezer forintban maximált cafeteriából 100 ezer forintot fizetnének készpénzben, 100 ezret pedig SZÉP-kártyára.

Sok még mindig a kérdőjel

Tehát évi százezer forintról lehet szó, azaz havi 8333 forintról. Nem tudni, hogy ez bruttó, vagy nettó. (A cafeteriát egyébként a cégek adhatják bruttóban és nettóban is.) Arról sem beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy mennyi lesz a készpénzesített cafeteria adóterhe. Ha annyi, mint a jelenlegi béren kívüli juttatásoké, és bruttó összegről van szó, akkor az változatlan adóteher mellett havi 6195 forint készpénzt jelenthet jövőre azoknak a dolgozóknak, akiknél a munkáltató ad cafeteriát.

Lázár János a kormányinfón arra nem tért ki, hogy mi lesz a cafeteria többi elemével, pl. az Erzsébet-utalvánnyal, a munkahelyi étkeztetéssel, a bérletpénzzel és az iskolakezdési támogatással, az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak munkáltatói befizetéseivel, vagy mondjuk az adómentes sport- és kulturális belépőkkel. Kérdés tovább az is, hogy ami SZÉP-kártyás juttatás maradhatna, az hogyan oszlana meg majd az egyes zsebek között.

A kormány, mint Lázár mondta, felkérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, vizsgálja meg a következő napokban, hogyan lehetséges készpénzesíteni a cafeteriát.

Először Orbán Viktor beszélt márciusban arról, hogy készpénzesítenék a cafeteriát, és a teljes beszántás sem volt kizárható, azóta lebegtetik a témát. Legutóbb azt lehetett hallani, hogy a fele maradna SZÉP-kártyán, és a másik fele készpénzesedne, de többször felreppent az is, hogy havi 20 ezer forint, (azaz évi 240 forint) lehet a készpénzes rész, és kvázi kettős bérrendszer jöhet létre. A tervezésbe az érdekképviseleteket eddig nemigen vonta be a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik