Óriási felháborodás és tiltakozás követte, a jövő évre tervezett inflációnak megfelelő 0,9 százalékos nyugdíjemelést. Pedig ez nem valami váratlan és törvénytelen dolog, ugyanis 2010-ben inflációkövető nyugdíjemelésről született törvény. Ezzel kívánták a nyugdíjak értékét megőrizni (amit ma is hangsúlyoznak) és garantálni. Jóllehet már 2009-től (amikor egy rendkívül rossz és értelmetlen döntéssel eltörölték a svájci nyugdíjemelési indexálást) inflációkövető nyugdíjemelést vezettek be, igaz 3 százalékos GDP-növekedés esetén nyugdíjprémium kiegészítéssel.
2010-ig még működött a nyugdíjkorrekció rendszere is (a kedvezőtlen időben megállapított nyugdíjak felzárkóztatása), amit leállítottak. A minimálnyugdíj pedig hét éve változatlanul 28500 forint, míg Szlovákiában ugyanez 30 év munkaviszony után 80 ezer forint.
Valami nincs rendben, érzik
2010 óta az akkor hozott törvénynek megfelelően csupán a tervezett inflációnak megfelelően emelkedhetnek a nyugdíjak. A nagy felháborodáshoz vélhetően az is hozzájárul, hogy olyan alacsony az infláció, hogy a 0,9 százalékos nyugdíjemelés semminek tűnik. 10 százalékos infláció esetén 10 százalékos nyugdíjemelés nem váltott volna ki ekkora elégedetlenséget, pedig a helyzet akkor sem lenne jobb.
A nyugdíjasok is érzik, hogy valami még sincs rendben, mert vásárlásaikkor határozottan magasabb inflációval, drágulással találkoznak. Ez pedig azért van, mert a nyugdíjemeléseknél az úgynevezett „maginflációt” (többek között bizonyos élelmiszerek és TB-támogatott gyógyszerek mellőzésével megállapított infláció) veszik alapul, nem a ténylegesen érezhető inflációt, a „fogyasztói kosarat” (általános fogyasztási szokásokat tartalmazó infláció), és főleg nem a „nyugdíjas kosarat” (nyugdíjasok megnövekedett kiadásai, például. gyógyszerek).
Így a jelenleg hatályos törvény nem a nyugdíjak értékének a megőrzését, hanem a befagyasztását, sőt csökkentését jelenti. Ezért a gond pontosan az érvényben lévő törvénnyel van, mivel az nem a fogyasztói, vagy a nyugdíjas kosárral számol. De még ha azzal is számolna, akkor is egy növekvő gazdaságot, reálbér-emelkedést feltételezve, kódolva van a nyugdíjasok elszegényedése (még akkor is, ha az utóbbi években az infláció kisebb mértékűnek bizonyult a tervezettnél) az aktívakhoz képest.
Ezért lenne fontos a meggondolatlanul kapkodva megszüntetett svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása, ugyanis az igazodna az inflációhoz, a gazdaság és a keresetek növekedéséhez. Ez lenne a lehető legigazságosabb megoldás, de mivel a bérek jobban nőnek, idővel még ez is kevesebbet érne, mint ahol bérkövető a nyugdíjemelés…
A nyugdíjasok már így is relatív értékvesztést szenvedtek el az áfaemelések miatt (most ugyan vannak termékek amiknél csökken), és a 16 százalékos, majd 15 százalékos szja-kulcs bevezetése miatt, igaz, ez a kis keresetűeket is hátrányosan érintette. A rezsicsökkentéssel sem nyertek, mert ezzel az alacsonyabb infláción keresztül a nyugdíjemelés is csökkent. Sőt a nagyfogyasztó magánszemélyek jártak jól.
A mai nyugdíjasok annak idején jóval magasabb közterhekkel járultak hozzá az államháztartáshoz, akár 50 százalékot meghaladó adót is fizettek. Ráadásul érvényben volt kereseti plafon is (amit most eltöröltek), ami után járulékot már nem vontak csak adót és egyéb közterheket, és a nyugdíjszámításnál degressziót is figyelembe vettek. A Vállalati GMK-ban nem főállásban végzett munkák után egy fillér nyugdíj nem jár.
Az elszegényedés hatására nőnek a feszültségek
Ez az elszegényedés, a valós árakat (nyugdíjas kosár) nem követő évenkénti nyugdíjemelések, vagy pontosabban korrekciók, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők egy részét arra sarkallják, hogy egyforma vagy differenciált évenkénti nyugdíjemelést követeljenek (jóllehet a magasabb nyugdíjjal rendelkezők is értékvesztést szenvednek el). Sokan egyre intenzívebben lobbiznak ezért, miközben nem veszik észre hogy alapvetően mekkora tévedésben vannak. Ezzel ugyanis az a nagy probléma, hogy a nyugdíj nem szociális segély! A nyugdíjakat nem szerencsekeréken sorsolták ki, hanem nyugdíjbiztosítás, egy élet munkája alatt a költségvetéshez való hozzájárulás alapján kerültek megállapításra. Az alacsony nyugdíjakat a szociális szférán belül: segélyezés, méltányossági nyugdíjemelés, alapjövedelem biztosítása, stb. keretén belül kell kompenzálni ha indokolt, nem a magasabb nyugdíjért megdolgozók rovására. Ugyanakkor fontos lenne a korrekciós program folytatása is amit 2010-ben leállítottak.
Ennek a százalékos emelési elvnek a megváltoztatásával, a munkaalapú nyugdíj alapjait rúgnák fel, ami igazságtalan, és rendkívül negatív hatással lenne a mai aktívak adó és járulékfizető készségére is, ami amúgy is hagy bőven kivetni valót maga után. Egy NAV-ellenőrzés során 10 vállalkozóból egy adott csak számlát. Tehát tízből kilencen meglopták az államot, a ma nyugdíjasait, és saját magukat is majdani alacsonyabb nyugdíjuk okán. Idővel egy részük majd követelni fogja az egyforma mértékű nyugdíjemelést…
Az egyforma nyugdíjemelés esetén aránytalan értékvesztést, életszínvonal-csökkenést szenvednének el azok akik magasabb nyugdíjért dolgoztak meg. Példának okáért, ha valaki olyan nyugdíjpozícióért dolgozott meg amiből havi 600 kg kenyeret tud megvásárolni, míg a másik 200 kg-ot, akkor az alacsonyabb nyugdíjért megdolgozó ne akarjon évről évre több kenyeret vásárolni a másik rovására. Más kérdés, hogy a jelenlegi “maginflációs” emeléssel egyik nyugdíj sem őrzi meg a vásárlóértékét.
A nyugdíjrendszer sarkalatos és hiányzó alapfeltételei
A legalapvetőbb feladat az, hogy garantálni kell az alaptörvényben a korábbi alkotmány szerinti biztosítási alapú nyugdíjrendszert! Enélkül nincs bizalom, garancia és jogbiztonság se. Amellett rendkívül káros, az adó és járulékfizetési morált illetően is mivel nincs kiszámíthatóság. A jelenlegi alaptörvény szerint egy egyszerű parlamenti többség, akár csökkentheti a nyugdíjakat, vagy feltételekhez kötheti az özvegyi nyugdíjak mértékét, vagy akár meg is szüntetheti. Márpedig nincs bizalom. Miért is lenne amikor lehetséges az, hogy három parlamenti képviselő önálló indítványként beadott társadalommal, ellenzékkel, szakértőkkel nem egyeztetett kardinális visszamenőleges hatályú nyugdíjrendszert érintő törvényjavaslatait sebtiben megszavazta a parlament.
Továbbá a 3000 milliárd forint magán-nyugdíjvagyon elkülönítés helyett elköltésre került, ami idővel beláthatatlan terhet jelenthet a költségvetésnek. Idegen állam helyett is állapítanak meg több mint 40 éves megállapodás alapján viszonylag magas nyugdíjakat olyanok számára akik nem rendelkeztek magyarországi munkaviszonnyal, míg a magyar minimálnyugdíj 28 500forint.
A rokkantnyugdíj-rendszer átalakításával kapcsolatban is történtek érdeksérelmek. Nem sok optimizmusra és bizalomra ad okot az a terv sem a nyugdíjasok szemszögéből nézve, hogy az szja-t 9 százalékra csökkentsék (sőt a 0% is többször elhangzott már végső célként).
Továbbá évről évre egyre több pénzt csoportosít át a kormány más feladatokra a nyugdíjcélú befizetésekből. Miből lesz a nyugdíjakra megfelelő fedezet? A járulékokból biztosan nem. Az alaptörvény pedig akár nyugdíjcsökkentésre is lehetőséget ad.
Sokan aggódnak és bizalmatlanok a jövőt illetően
Ezért is szükség lenne az alaptörvényben garantálni a korábbi jogokat, garanciákat, mivel a külföldre távozók jelentős része is főleg a kiszámíthatatlanság, a biztonság hiánya miatt megy el, adó és nyugdíjbevételektől fosztva meg a költségvetést.
Másik alapfeltétel a nyugdíjak relatív értékmegőrzésének a garantálása. Ennek legigazságosabb formáját a korábbi svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása jelentheti. Ez figyelembe veszi a gazdasági növekedést – keresetnövekedést és az inflációt is. Ugyanakkor fenyegetik a nyugdíjakat azok a nyílt és burkolt törekvések, melyek azt szorgalmazzák, hogy az egészségügyből kivont pénzeket a nyugdíjasokkal fizettessék meg, ez pedig értelemszerűen további jelentős nyugdíj-értékvesztést eredményezne. Paradox módon a munkáltatók nyugdíjcélú befizetéseiből egészségbiztosításra és foglakoztatásra is költ a kormány.
Harmadik legfontosabb alapkövetelmény a kiszámíthatóság és a biztonság. Lényeges törvényváltoztatásokat csak hosszas nyilvános társadalmi és szakértői vitát követően, pártok koncenzusos megállapodása után lehessen csak meghozni, lehetőség szerint megfelelő átmeneti idő után és fokozatos bevezetéssel.
(Szerző: Bán András)
