A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt a szegedi önkormányzat tulajdonában álló egyik gazdasági társaság korábbi ügyvezetőjével és gazdasági vezetőjével szemben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a gazdasági társaság ügyvezetője a jogszabályokat megszegve 2013 novembere és 2014 októbere között több mint 6 millió forint kárt okozott a cégnek. Az ügyvezető úgy biztosított végkielégítést, távolléti díjat, valamint egyéb juttatásokat a munkaviszonyt a gazdasági társasággal közös megegyezéssel megszüntető munkavállalók részére, hogy a pénz nem járt volna az érintetteknek.
Az ügyvezető döntései alapján 1,4 millió forint kár érte a céget a gazdasági vezető munkaviszonyának megszüntetésénél, akinek magának is tudnia kellett arról, hogy nem jogosult a kifizetésre. A gazdasági vezetővel – a vádirat szerint – az ügyvezető a munkaviszony megszüntetését követő nap kötött ismételten munkaszerződést, de már határozott időre.
Másik két munkavállalónak négymillió, illetve 800 ezer forintot fizetett ki a gazdasági társaság jogosulatlanul a munkaviszonyuk megszüntetésével összefüggésben az ügyvezető döntése alapján – tudatta a csoportvezető ügyész.