Pénzügy

Az adócsalóknak kedvez egy tervezett NAV-os változás

nav(2)(960x640).jpg (Array)
nav(2)(960x640).jpg (Array)

A vagyonosodási vizsgálatoknál eddig a becslés segítségével állapította meg az adóhatóság az adózatlan jövedelem nagyságát, azonban egy módosító indítvány szerint ezt a módszert a jövőben csak korlátozottan használhatnák – figyelt fel rá a Népszabadság. A módosító a NAV átalakításáról is szóló törvényhez kapcsolódik.

Ha megszavazzák, akkor már nem minden vagyonnal kapcsolatban alkalmazhatja a revizor a becslést, hanem kizárólag a vagyon elleni bűncselekmények, a pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a pénzmosás és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetén van helye.

Ebbe beletartozik az áfacsalás, jövedéki csalás, zárjegyekkel való visszaélés, de mivel vagyonosodási vizsgálatot magánszemély ellen lehet indítani, az említett csalásokat pedig cégek követik el, nem lesz nehéz az ember és a cég közti kapcsolatot elkenni.
S ezzel le is lett tudva a kockázat, hiszen az alapján nem lehet becsléssel megállapítani a vizsgált személy vagyonát – állapítják meg a cikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik