Pénzügy

22 ezer jól fizető állás nincs betöltve Magyarországon

22 ezer informatikus hiányzik Magyarországról az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) kutatása szerint. Az informatikus szakemberek kiközvetítésével is foglalkozó Qualysoft Informatikai Zrt. szerint mintegy tízezer Java-programozó és több ezer NET-fejlesztő számára lenne jól fizető munka itthon is.

A Qualysoft a magyar informatikus szakemberek hiányának növekedését tapasztalja tavalyhoz képest is, amely összecseng az IVSZ kutatásával, amely szerint jelenleg mintegy 22 ezer informatikus állás betöltetlen Magyarországon. Simon Attila, a Qualysoft vezérigazgatója szerint a legnagyobb hiány a Java programozókból van itthon, legalább tízezer ilyen szakember számára áll rendelkezésre munkalehetőség.

Nem csak programozókból, tesztelőkből is hiány van

Emellett nemcsak .NET fejlesztőkből mutatkozik komoly hiány, hanem a szoftverek vagy digitális szolgáltatások tesztelőiből is. Leginkább a SCRUM nevű fejlesztési módszertanhoz értő, abban tapasztalatot szerzett informatikusokra van szükség, közülük viszont fejlesztőkre és tesztelőkre egyaránt. A speciális, kevésbé széles körben alkalmazott scriptnyelvek, így a PERL és a Python szakértői iránt is hatalmas az igény Magyarországon, de projektvezetőket is nagy számban keresnek a vállalatok.

A külföldre költözésnél is van jobb opciójuk a fejlesztőknek
Simon Attila szerint napjainkban továbbra is sok magyar informatikus szakember vállal munkát külföldön, de ez leginkább pályakezdő, családalapítást még nem tervező fejlesztőkre jellemző. A komolyabb tapasztalattal rendelkező IT-szakemberek itthon is találnak igényeikhez és elvárásaikhoz illő munkát.

Egy külföldi cég mostanra csupán 20-40 százalékkal tud magasabb bért kínálni egy magyar informatikusnak egy hazai cégnél, a megélhetés költségei azonban a nyugat-európai országokban 200-300 százalékkal is magasabb lehet az itthoninál.  A Qualysoft vezetője szerint az utóbbi egy-két évben egyre több szakember dolgozik távmunkában jól fizető külföldi cégeknek. Ezzel a munkalehetőséggel lehet elérni a legnagyobb jövedelmet, mivel itthon sokkal alacsonyabbak a megélhetés költségei, a munkákért pedig devizában fizetnek.

Ma már nem lehet sztár a mogorva programozó

Új trend, hogy az informatikai cégeknél a fejlesztők kiválasztáskor egyre nagyobb szerephez jut a jelöltek szaktudása mellett a személyiségük is Simon Attila szerint. Míg a kilencvenes években a programozókkal kapcsolatban az antiszociális emberek sztereotípiája élt a köztudatban, manapság egy ilyen szakember már biztosan nem piacképes. A fejlesztők esetében is fontos elvárás lett a jó kommunikációs képesség, és a csapatban való dolgozás készsége: a mai projektekben ugyanis magányos hősök helyett hatékonyan dolgozó csoportokra van szükség.

A Qualysoft többek között a Pécsi Tudományegyetemmel közösen indított JAVA Akadémiával, és a Qualysoft Tehetség Programmal – mely ERP és JAVA gyakornoki lehetőséget biztosít – igyekszik hozzájárulni a munkaerőhiány csökkentéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik