Pénzügy

A takarékoskodás kicsiben is elkezdhető (X)

A legtöbb család életében kiemelt szerepe van a takarékoskodásnak. A célok különbözőek lehetnek, de mindre van megoldás: lakásvásárlás vagy -felújítás, a gyermekek oktatása, illetve a nyugdíjas évek. Havi rendszerességgel azonban csak kevesen tudnak számottevő összeget félretenni. Az UniCredit Bank 1300 ügyfél megkérdezésével végzett tavalyi kutatása szerint a férfiak 32%-a, míg a nők 19%-a tud rendszeresen 50.000 forintnál többet megtakarítani. Azonban nem csak nagy tételekkel érdemes elindulni. Sok olyan rövid- és középtávú cél létezik, amelyet havonta kisebb összeg megtakarításával is elérhetünk.

– A kis összegű megtakarítás előnye, hogy nem terheli meg jelentősen a családi kasszát, de az adott összeget rendszeresen félretéve mégis elérhetjük céljainkat –  mondja Török Eszter, az UniCredit Bank lakossági szegmensének vezetője.

– Mekkora az az összeg, amivel már érdemes megtakarítási számlát nyitni?

– Egyes megtakarítási számlák már egészen kis összeggel is elindíthatóak. Az UniCredit Banknál ehhez ― például a Betétes Rendszeres Megtakarítási Programban ― elegendő havonta mindössze 5000 forintot félretenni. Havi 10 000 forint megtakarítással pedig már értékpapírba is fektethetjük pénzünket az Értékpapíros Rendszeres Megtakarítási Program keretében.

– Ha egy idő után gyarapodik a bevételünk és növelni szeretnénk a banknál lévő pénzünket, milyen lehetőségeink adódnak?

– Az UniCredit Banknál ilyen esetben különböző akciós ajánlatokat kínálunk lakossági ügyfeleinknek. Most például, az akció visszavonásáig évi 3,75%-os (EBKM: 3,75%) kiemelt kamatozással köthetik le 3 hónapra a félretett forintjaikat azok az ügyfelek, akik gyarapítják a banknál tartott pénzük összegét. Sőt, további 0,25% kamatprémiummal 4,00%-ra (EBKM: 4,00%) növelhető a kamat, ha az ügyfeleink aktiválják az UniCredit Mobil alkalmazást, amely segítségével a pénzügyeiket gyorsan és egyszerűen intézhetik az okostelefonjaikon is.

– Eddig a rövid távú céljaink elérésének lehetőségeiről volt szó. De, milyen megtakarítási formák közül választhatunk a középtávú célok eléréséhez?

– Ehhez a Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) lehet az egyik legjobb eszköz. TBSZ-re egy adott naptári évben tudjuk megtakarításainkat befizetni. Az így félretett összeg kockázatvállalási hajlandóságunktól függően bankbetétben vagy értékpapírban gyarapodhat. Sőt, ha kellően sokáig (3-5 évig), nélkülözni tudjuk a megtakarított összeget, akkor kedvezményeket is élvezhetünk. Ráadásul az UniCreditnél a TBSZ-en nem csak forintot, hanem devizát is tarthatunk.

A tájékoztatás nem teljes körű. További részleteket a www.unicreditbank.hu oldalon, a vonatkozó szerződésekben, kondíciós listákban és a bank Általános üzleti feltételeiben olvashatnak.  (X)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik