Pénzügy
Family sitting on staircase with boxes in new home smiling

Bűvös hetes – megmondjuk, melyek a legmenőbb lakások most vidéken

24.hu
24.hu

2015. 10. 13. 08:00

Korábban a témában:

Néhány vidéki (köztük kevésbé frekventált) városban is kifejezetten érezhető már, hogy nagyobb fordulatszámra kapcsolt az ingatlanpiac – derült ki az Otthon Centrum elemzéséből. A legkeresettebbek a 6-8 millió forint közötti panellakások, de mennek a téglalakások és házak is.

A legtöbben felújított, panelprogramon átesett lakások iránt érdeklődnek, amik azért is vonzóbbak, mint a téglalakások, mert kisebb lehet a rezsijük.

Amit el lehet mondani, hogy 7 millió forint körül minimum kettő, de van, hogy akár háromszobás, egészen csinos lakásokat lehet találni a Költözzbe.hu hirdetései között. Nézzék csak!

Miskolcon

A teljesen felújított, szigetelt, szabályozható, mért távfűtéses, hőszigetelt műanyag ablakos, erkélyes hatodik emeleti lakás 61 négyzetméteres, 2+1 félszobás, amelyhez pincerész is tartozik. Szóval minden megvan benne, ami vonzó most a vevők számára, és még jól is néz ki.


7,1 millió forintot kérnek érte, ami négyzetméterre 20 százalékkal többet jelent, mint amennyit a többi miskolci eladó szeretne kapni hasonló szobaszámú ingatlanáért. Ezért is érdemes megnézni a többi ajánlatot is!

Nyíregyházán

Szintén teljesen felújított (=új radiátoros, műanyagablakos, szigetelt ház), hőfokszabályzós távhős ez az 51 négyzetméteres, kétszobás, tetszetős kis lakás. Még klíma is van benne. Íme:


Kereken hétmillió forintot szeretne kapni érte a tulaj, amivel kicsivel (10 százalékkal) jobb pozícióban van, mint a többi eladó.

Egerben

A nyílászárók már itt is műanyagok, egyedi mérős a távfűtés, az eladó szerint elég egy tisztasági festés, és máris költözhető a 65 négyzetméteres, 2+1 félszobás panel. Van hozzá gardróbszoba és pince is, akinek ez fontos.


7,2 millió forintot kérnek érte, 30 százalékkal kevesebbet egy négyzetméterért, mint a város többi eladója.

Szekszárdon

Kicsit mintha nagyítanának a fotók, de ez nem rontja az összképet. Egyedi fűtésmérők vannak az egyébként körbefűtött, így az eladó szerint alacsony rezsijű 52 négyzetméteres kétszobás lakásban, amely szintén egy szigetelt házban található.


7,2 millió forintról indult a licit, majd lement még a nyáron 7,1 millió forintra, így árban pont belesimul az átlagba.

Pécsett

A 39 négyzetméteres, 2 szobás panelnél szintén felújítást jeleznek (=járólapozás, műanyag nyílászárók). Azt írják, azonnal birtokba vehető. Szó szerint. Mert ha a vevő úgy óhajtja, akkor a bútor is az övé lehet – persze erre külön alkudni kell.


Pont hétmillió az ára ennek is, ami azt jelenti, hogy bő 10 százalékkal magasabbra lőtte be az eladó az elvárását, mint a többiek.

Pakson

Kétszobás, erkélyes és felújított (nincs részletezve, ezen mit értsünk) ez az 54 négyzetméteres kétszobás, erkélyes lakás, amiről még annyit tudunk meg, hogy alacsony a rezsije.


És nem, nem 7 milliót kérnek érte. Hanem 11,8 millió forintot. Mert ahogy az Otthon Centrum elemzése is írta, Pakson a beruházási várakozások miatt a négyzetméterár átlagban 200 ezer forint feletti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.