Pénzügy

Toljon falakat, tépjen tapétát – pöpec kis lakások a legmenőbb helyeken

A legnépszerűbb kerületekben vadásztunk olyan tégla és panellakásokat, amelyek viszonylag olcsók, és szinte kínálják magukat arra, hogy egyedivé varázsoljuk őket. Tetszeni fog, ha bejön mondjuk a hajlított plafon.

A július nemcsak hőfokban hozott csúcsot, hanem az ingatlaneladásoknál is rekord született: a Duna House 12 355 tranzakciót jelzett. Ez ráadásul 34 százalékkal haladja meg a már tavaly ilyenkor is bővülő piacot.

És még egy adat: idén az első hét hónapban már majd’ másfélszer annyi ingatlan cserélt gazdát, mint 2014 azonos időszakában. A kereslet pedig még úgy is élénkebb, mint tavaly bármikor, hogy éppen szokásos nyári mélypontján van. Szóval, aki eladni akart mostanában, annak kicsit könnyebben ment megint a dolga. De mi van azzal, aki venne?

Hol, mennyiért vitték a panelokat?

Júliusban Kelet-Magyarországon 135, nyugaton 147 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat. Pesten 254-, Budán 283 ezret fizettek átlagban négyzetméterükért.

Összehasonlításul: tavaly ilyenkor keleten még 128, nyugaton 129 ezer forintot adtak egy négyzetméterért, Pesten pedig átlag 174, Budán 213 ezer forinton mentek el a panelok.

Téglaépítésű lakásokért keleten 153, nyugaton 212 ezret adtak ki a vevők, Pesten 279-, Budán 390-, a belvárosban pedig 439 ezer forintos átlag négyzetméteráron keltek el a lakások.

Budapesten ez a legmenőbb

A budapesti vevőjelöltek közül minden a XIII. kerülettel kacérkodott, vagyis az ingatlanos cég adatai szerint még mindig ez volt a legnépszerűbb célpont. De majdnem ennyien vágytak a VI., VII., XI. és XIV. kerületekbe is.

Akik még eztán vásárolnának, azokat viszont az érdekli leginkább, hogy mi van még eladó és főleg mennyiért. A Költözzbe.hu-n például majdnem 14 ezer eladó lakást (tégla+panel) kínálnak csak Budapesten.

Az oldal statisztikája szerint az átlagos kínálati négyzetméterár 375 ezer forint most a fővárosban, aminél kicsit drágább (de közel sem a legdrágább) a vevők körében legnépszerűbb XIII. kerület (kereken 400 ezer).

De mi van az átlagon túl? Mondjuk ha a népszerű kerületekben szeretnénk elfogadható áron valami pöpec kis lakást, úgy 40-50 négyzetméterest (és cserébe az sem baj, ha lesz vele egy kis munka). Mutatjuk:

XIII. kerület

Ez az eladó úgy tűnik, nagyon tutira akar menni, mert háromszor is felrakta a lakását. Ehhez képest nem túl bőbeszédű az ajánlása: Újlipótvárosban van a 45 nm-es, erkélyes, panelprogramos (a közös költségben felújítási alap is van), egyedi fűtésű, tehermentes, kétszobás.
A képek alapján tipikus panel. (A cicát nem fedeztük fel, de biztosan van, mert a nagyobbik szobában ott a macskamászóka. Nem ezen a képen, egy másikon.)

 

13,5 millió forintra tartja a lakást az eladó, amivel majdnem negyedével (23 százalékkal) kedvezőbbre lőtte be az elvárását, mint amennyi a mostani hirdetések alapján az átlag.

VI. kerület

Vállalkozó szelleműeknek, akik saját elképzelésük szerint formálnák a lakhelyüket különösen érdekes lehet ez az átalakítási ötlettel is ellátott ajánlat. Ahogy az eladó jellemzi: egyedi formavilággal rendelkezik a Hősök tere szomszédságában lévő 50 négyzetméteres téglalakás. A képekről az látszik pl. hogy itt nem a megszokott szögleteket találjuk, hanem jópofa hajlított plafont. Olyan kuckósfélét. Másfél szoba jöhet ki belőle a tulaj szerint.

 

10,4 millió forintot kérnek érte (több mint 50 százalékkal kevesebbet, mint az átlag), amiben nyilván benne van a lehetőség, hogy még igazi lakássá kell varázsolni annak, aki megveszi.

VII. kerület

A Szent István Egyetem közelében lévő 41 (vagyis közben kiderül, hogy valójában 45) négyzetméteres téglalakást befektetésnek is melegen ajánlja a tulaj. „Állapotát tekintve felújítást igényel” – írja. A válaszfalak mozgatásával akár 1,5 szoba is kihozható belőle szerinte.

 

Nem tudjuk, jelzésértékű-e, de még nincs egy hete, hogy hirdetik, és máris egymillió forintot engedett az árból. Így most 9,9 milliót kér, ami éppen 40 százalékkal van alatta a kerületi átlagárnak.

XIV. kerület

Ebben a lakásban az lenne az első dolgunk, hogy a tapétát lecserélnénk, ez tuti. Kinézetre tipikus panel, 46 négyzetméteres, kétszobás, felújítandónak jellemzi a tulaj. Meg azt is írja, hogy ennek ellenére szinte azonnal akár birtokba is vehető. Szóval eldönthető, a jelenlegi tapétával, vagy sem.

 

Elárulja a közös költséget is: 8924 forint pontosan. (Hogy mi van benne, azt viszont nem, szóval tessék majd erre is rákérdezni.)

Bő egymilliót ő is faragott már az árból, így került 10 százalékkal a többiek elvárása alá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik