Pénzügy

Két számjegyű növekedést produkáltak a SZÉP-kártyák nyáron

balaton (Array)
balaton (Array)

Mindhárom kártyakibocsátó növekedést észlelt a forgalomban.

OTP

Az OTP SZÉP-kártya birtokosok a bankcsoport közlése szerint a tavalyinál 15 százalékkal többet, összesen 23 milliárd forintot használtak fel a nyári szezon három hónapja alatt a 26 ezer elfogadóhely valamelyikén, ezzel az idei nyár lett az eddigi legsikeresebb a kibocsátás indulása óta. A napi 257 millió forintos költésből a vidéki régiók közül legnagyobb részben a balatoni részesedett, ahol 3,3 milliárd forintot használtak fel a pihenni vágyók – közölték. Az összes költés közel hétharmada a vidéki régiókban realizálódott, míg 38 százalék Budapesten és Közép-Magyarországon.

Az OTP által kibocsátott több mint 900 ezer  SZÉP-kártyára 2015-ben már 48,5 milliárd forintot meghaladó összeget töltöttek fel, ez 15 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató várakozásai szerint az év hátralevő részében tovább pöröghet a kártyák felhasználása.

K&H

A Bank tájékoztatása szerint az idén nyáron 20 százalékkal nőtt a K&H-s SZÉP-kártyás költések és a feltöltések volumene is. Az alszámlák közül továbbra is kiemelkedik a vendéglátás, ami a teljes költés 64 százaléka. A K&H-s SZÉP-kártyabirtokosok több mint 18 ezer elfogadóhelyen tudják használni kártyájukat, ami 15 százalékos növekedés

Az átlagos havi költés az év eddigi részében közel 700 ezer forint, szemben a tavalyi év egészére értendő 570 ezer forintos átlagos havi költéssel – közölte a bank. Az augusztusi adatok alapján közel 125 ezer K&H SZÉP-kártyabirtokos van, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal töb

A költések legnagyobb részét a Budapest-Közép-Duna-vidék turisztikai régióban mérte a K&H a tranzakciók száma alapján.

MKB

A Bank azt közölte, hogy az idén a június-augusztusi időszakban 4,1 milliárd forintot költöttek az MKB-s SZÉP-kártyások, míg egy évvel ezelőtt még csak 3,7 milliárdot. Idén június-augusztus között 3 milliárd forintot utaltak a munkáltatók a kártyákra, míg egy évvel ezelőtt még csak 2,4 milliárd forintot.

Az idén augusztus végéig 9 milliárd forint érkezett az MKB-s SZÉP-kártyákra, egy évvel ezelőtt hasonló időszakban 8,1 milliárd forintot utaltak a munkáltatók. Augusztus végéig 8,5 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok, egy évvel ezelőtt csak 7,8 milliárd forintot.

A nyári hónapokban a Balaton régióban 850 millió forintot költöttek az MKB-s SZÉP-kártyások, ez a Budapest-Közép-Duna-vidéki régió 1,2 milliárd forintos felhasználását követő második legnagyobb – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik