Nem volt olyan lakás-takarékpénztár az elmúlt hónapokban, amelyik ne cserélte volna le a termékpalettáját, vagy legalábbis ne nyúlt volna hozzá jelentős mértékben a nála elérhető megtakarítások kínálatába – állapította meg a Bankmonitor.hu lakástakarék-összehasonlító weboldal. Összesen négy szolgáltató van a piacon, az Aegon, az Erste, a Fundamenta, valamint az OTP.
Közülük a Fundamenta a rövidebb megtakarítási időkre felfüggesztette a magasabb (évi 3%-os) betéti kamatú terméke értékesítését. Az Aegon és az Erste lecserélte a termékpalettát úgy, hogy ezzel párhuzamosan betéti kamatot is csökkentett, míg az OTP átnevezte termékeit és a magasabb, 3 százalékos betéti kamatozással bíró termékét hitelkártya igényléshez kötötte.
Az átalakulás ellenére továbbra is kiemelkedő, két számjegyű hozam
A fent részletezett változások vélhetően azonban nem tompítják majd a keresletet, hiszen a termék előnye a saját befizetésekre járó állami támogatás. Ez a befizetések 30 százaléka, de maximum évi 72 000 forint lehet egy szerződésre. Így hiába csökkent a lakáskasszák által fizetett betéti kamat helyenként 0,75 százalékról 0,1 százalékra, mert az állami támogatás képezi a hozam meghatározó részét. Így egy 4 éves, havi 20 000 forintos megtakarítással még mindig 10 százalék feletti éves hozam érhető el (ami összességében 4 év után 1,2 – 1,3 millió forint lakásra fordítható összeget jelent).
Ráadásul a támogatás többszörözhető! Egy ügyfél több szerződést is köthet párhuzamos időszakra, amennyiben mindegyik szerződésen eltérő kedvezményezettet (közeli hozzátartozót) jelöl meg. A végén pedig a kedvezményezett nyilatkozhat, kinek a lakáscéljára (aki szintén közeli hozzátartozó lehet) szeretné elkölteni a megtakarítást, így egyetlen lakásra akár több szerződés állami támogatása is felhasználható.
Az ingyenesség az egyik legfontosabb szempont
A lakástakarék kiválasztásakor több szempontot is mérlegelhetünk: legmagasabb hozam, legolcsóbb lakáshitel a megtakarítási időszak végén, legmagasabb ingatlanra költhető összeg. A választást nem könnyíti meg, hogy adott esetben árnyalatnyi a különbség az egyes termékek között (például hozamban pár tized százalék), emiatt az sem elhanyagolható, melyik termék köthető meg kedvezményes számlanyitási díjjal.
A számlanyitási díj a szerződéses összeg 1 százaléka (szerződéses összeg = saját befizetések + állami támogatás + betéti kamat + felvehető lakáshitel), amely a 4 éves, havi 20 000 forintos megtakarításnál 24 és 32 ezer forint között mozog. Ha viszont hosszabb (maximum 10 éves) megtakarítást köt valaki, akkor ez a költség akár a 80 000 forintot is elérheti…
A díjkedvezmény keretében változó, hogy adott lakáskassza a felét engedi el ennek a költségnek, vagy teljesen díjmentesen nyitható bizonyos termék. Az ilyen kedvezménnyel köthető termékek az alacsonyabb betéti kamatozású módozatok (inkább hitel fókuszúak), ennek ellenére a megtakarítási céllal szerződő ügyfeleknek is számíthatnak megfelelő választásnak…
A hitel csak lehetőség, és a termékek hozama jóval meghaladja a kockázatmentesen elérhető hozamot.
Nem szívesen kötelezik el magukat az ügyfelek, ha csak nem tették már meg korábban
Az akciós termékeknél jellemző, hogy az ügyfelektől kötöttséget is elvárnak a lakástakarékok. Mivel jellemzően egyéb termék is megtalálható a különböző szolgáltatók kínálatában, így az ingyenes vagy kedvezményes számlanyitást egy-egy egyéb termék igénybevételéhez kötik. Ezt sok esetben nem szívesen vállalják az ügyfelek, aminek több oka is van:
- A plusztermék költsége elviheti az adott lakástakarék előnyét a többi termékkel szemben.
- A kapcsolódó termék megszüntetése a megtakarítási idő alatt a számlanyitási díj utólagos megfizetését vonhatja maga után, amellyel szintén ugyanott lehet az ügyfél, mintha egy másik szolgáltató akció nélküli termékét választotta volna.
Az akcióhoz kötelezően előírt bankszámla, vagy lakásbiztosítás vállalása. Mindez akkor lehet életszerű, ha az ügyfél már eleve rendelkezik az adott termékkel, vagy valóban használná és hasznát is venné, vagyis számára előnyt jelentene. Egyéb esetben még mindig a kevés kötöttséggel járó, ingyen nyitható lakástakarékot választják. Szerencsére az aktuális választékból mindenki találhat magának megfelelőt.